Simonyi Károly

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig


Vissza Platónhoz – új szellemben

Az előzőkeben láttuk, hogy a reneszánsz az intellektuális tevékenység súlypontját a művészetekre és a klasszika-filológiára helyezte. A természettudományok szempontjából azonban két fontos mozzanatot őrzött meg, illetőleg fejlesztett tovább. Először is bizonyos mértékig Arisztotelész feje felett visszanyúlva Platónig, sőt Püthagoraszig a művészi tökéletességet megkísérelte számokban és geometriai formákban kifejezni. Gondoljunk csak arra, hogy majdnem minden művésznek megvolt a maga kánonja az emberi test felépítésére vonatkozóan, amelynél a méretek különböző, harmonikusnak hitt arányokban vannak egymással (3.2-1 ábra). De nemcsak az emberi testbe, hanem az épületekbe vagy akár a nyomtatott betűk struktúrájába is ilyen számszerű vagy geometriai harmóniát igyekeztek belevinni.

A fizika kultúrtörténete a kezdetektől a huszadik század végéig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 490 6

A magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében. A 2001-ben elhunyt Simonyi Károly legutoljára egy német kiadás számára dolgozott könyvén, s az ekkor keletkezett szakaszok, amelyek a XX. század utolsó évtizedét is átfogják, csak most jutnak el a hazai olvasókhoz. A fizika kultúrtörténete az emberi gondolkodással egyidős tudományág fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simonyi-a-fizika-kulturtortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave