Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


A tanuló a 21. században

„Milyen csodálatos, nyugodt, békés és kiegyensúlyozott munkahely lehetne az iskola – ha nem lennének ott a gyerekek” – mondják néha félig komolyan. És valóban, a tanári munka egyik megkerülhetetlen buktatója, hogy nem (csak) rajtunk múlik az eredmény. Hiába tanítunk bármilyen érdekesen, jól, ez önmagában nem elég. Állandóan beleütközünk abba a láthatatlan falba, amit a hatodik óra, a közeledő nyári szünet, a korai kezdés (a nulladik óra), az előző órában írt fizikadolgozat, a családi problémák és még ezernyi más szempont emel közénk és a siker közé. El kell fogadnunk, hogy a tanítás egyenletében minden egyes órán gyakorlatilag végtelen számú változóval kell számolnunk. Ez lehet felszabadító, ugyanakkor frusztráló és kiábrándító gondolat is. A tudat, hogy nem minden rajtunk múlik, az interakció elkerülhetetlensége és előre nem látható hatásai nem csupán izgalmassá, érdekessé tehetik a tanári munkát, hanem egyben magyarázatot is adhatnak az esetleges kudarcra. Vigyázzunk azonban, hogy ezek közül melyeket fogadjuk el, hiszen mérhetetlenül csábító lenne munkánk sikerességét – vagy éppen kudarcait – külső tényezők összejátszásának betudni, és elfelejteni, hogy a sikertelenség – mint ahogyan a siker is – elsősorban lelkiállapot. Azaz: azért vagyunk sikeresek vagy éppen sikertelenek, mert annak érezzük magunkat, és ehhez kevesebb köze van a külső, mint a belső tényezőknek.

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave