Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


Digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók

Ez a felosztás már hosszú ideje tartja magát, és nem véletlenül rendkívül népszerű. Marc Prensky 2001-ben írta le először a digitális bennszülött fogalmát,1 amely a már teljes egészében digitálisan szocializálódott nemzedékre utal. Nekik már adottság volt az internet. Természetes, elsajátított (nem pedig tanult) minták alapján navigálják ennek a világnak az egyes elemeit. Ezt a felosztást egyébként egyre nehezebb elemezni a mai iskola kontextusában – Prensky 1984-re tette a generáció kezdetét, így az első hullám ma már elmúlt harmincéves. Az elmélet továbbá azt feltételezi, hogy a technológiák mindent behálózó rendszere önmagában egyedi, az előző generációktól eltérő jellegzetességekkel ruházta fel a bennszülötteket. Innen csupán egyetlen, nem is túl nagy lépés azt állítani, hogy a jelenlegi oktatási rendszer sok elemében képtelen hatékonyan bevonni a digitális bennszülötteket a tanulási folyamatba. Ez persze részben igaz lehet, ugyanakkor érdemes elgondolkodni a következményein… Mit tegyen az oktatás, ha ez így van?

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave