Nádori Gergely, Prievara Tibor

21. századi pedagógia


Online tanulási környezet

Az infrastruktúra megléte – vagy éppen hiánya – alapvetően befolyásolja a digitális transzformáció esélyeit. Ugyanakkor azt is világosan láthattuk, hogy bármilyen adottságok mellett lehetőségünk van rá, hogy elinduljunk ezen az úton. Ezt nagyon fontos látnunk és értenünk, mert hatalmas a kísértés, hogy a feltételrendszer hiányosságait pajzsként magunk előtt tartva elzárkózzunk a 21. századi pedagógia minden elemétől. A másik, kifogásokból emelt fal a digitális bevándorló–digitális bennszülött mítoszából táplálkozik, hiszen ha a diákjaink valóban ennyire magától értetődően ismerik ezeket az eszközöket, és mi, bevándorló tanárok tényleg semmi újat nem tudunk mondani nekik, akkor egyszerűbb és praktikusabb minden digitális eszközt kizárni, mert csak zavarnak. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg mégis megpróbáljuk használni, azt kockáztatjuk, hogy csúfosan leégünk tanítványaink előtt, és odalesz a nagy nehezen megszerzett tekintélyünk. Erre nap mint nap láthatunk és hallhatunk jellemző történeteket. Például abban a gyakorló iskolában, ahol a jelöltek kérdésére, hogy használhatnak-e a gyakorló tanítás során IKT-eszközöket, az volt a vezető tanár válasza, hogy nem nagyon vannak, vagyis csak néhány darab, és szörnyen nagy a foglaltságuk, így esélytelen lenne megszerezni őket az órára. A valóság ezzel szemben az, hogy többcsoportnyi felhasználható laptop volt az intézményben, amelyeket alig használt valaki, így bármikor elvihetők lettek volna. Valamiért mégis úgy gondolunk ezekre az eszközökre, mint nagyon ritka, az órán inkább káros vagy legalábbis felesleges adalékokra.

21. századi pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 102 8

Egyre többet hallunk a pedagógiai gyakorlat megváltoztatásának szükségességéről. Erről szól a Digitális Oktatási Stratégia, de a legújabb PISA felmérések eredményei is kiemelték valamilyen adaptív változás szükségességét. Megváltoztak a diákok, a későbbi megélhetéshez szükséges képességek, általában a tudásról alkotott képünk és annak produktív használatának képlete is. Ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen a közoktatás, ezeket a fontos változásokat a pedagógiai tanulmányokban is hasznos (és talán szükséges) lenne megjeleníteni. A tanártovábbképzésben egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen témájú, ám erősen gyakorlati jellegű, kiadványok iránt (pl. A 21. századi tanár meglepő sikere 2015-ben). Az egyetemi tanárképzésben, illetve a tanártovábbképzési programokban a jelenleg használt tankönyvek, kézikönyvek tovább gondolása, kiegészítése, az új oktatási paradigmához szükségszerűen és organikusan kapcsolódó kiadványra komoly szükség és igény lenne.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nadori-prievara-21-szazadi-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave