Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


I.

Szabolcsi ama megfigyelése, hogy József Attila elsősorban azokhoz a 20. századi alkotókhoz állna közel, akik a többszörös hang-, modor-, stílus-, sőt világkép-váltás145 jegyében váltak a modernség emblematikus alakjaivá, meglehetősen nyomatékos érv amellett, hogy lírája mindenekelőtt az innovációkényszer szimptomatikus állandósulása miatt kötődnék inkább a modernség első-, némi „klasszicizálódáson” is átment szakaszához, mintsem az én destabilizációját a harmincas évektől kezdve – a nyelviség mediális karakterének fölerősítésén keresztül – kiteljesítő poétikai modellekhez. Nem azt vitatnám itt, hogy József Attila költői nyelvében, a képalkotás szerkezetében nem mentek végbe alapvető változások. Vagy hogy a népiségtől a marxizmusig és a freudizmustól az egzisztencializmus bizonyos eszmeköreiig ne lett volna meglehetősen változatos József Attila világnézeti tájékozódása. Persze, inkább csak világnézeti-, mintsem a léthez való viszony antropológiai premisszáit is alakító nyelvi-világképi tájékozódása. Ez utóbbi jóval biztonságosabb nyelvi- és költészethagyományi alapokon nyugodott ahhoz, hogysem a szüntelen, kísérletező kereséstől remélte volna kulturális hordozóinak megszilárdulását. Annak azonban nincs számottevő poétikai jelzése, hogy e lírai szövegek én-konstrukcióiban bárhol is érvényesülne az önmagának elégséges szubjektivitás klasszikus-modern hagyománya. Miként annak sem, hogy József Attila költészetére nézve konstitutív volna az a korszakképző tapasztalat, amelyben – Baudelaire-től Adyig és Picassótól Sztravinszkijig – egyezményesen ismert magára a klasszikus modernség minden változata. Nevezetesen, hogy az új(donság), a modern lét újszerűsége „válik azzá az alapvető értékké, amelyre az összes többi vonatkozik”.146

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave