Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


Az érzéki jelenlét szintaktikai előállítása

A lírai mű dikciójának és a szavak hangtestének akusztikus materialitásában, illetve másfelől, a ritmus, repetíció, rím és metrika érzékleti hatásaiban nem is igazán az a különös, hogy az olvasott hangzás és a szöveg atmoszférikus jelenlét-szignáljai ugyanolyan intenzitással érhetik el az (őket csupán közvetve észlelő) olvasástapasztalatot, mint a panaszos vagy ujjongó – ám úgyszintén közvetített – hegedűhang. E hatások irodalomspecifikus, poetológiai leírásában jelenleg meglehetősek még a hiányaink. Mégis mérvadó lehet az arra irányuló vizsgálódás, hogy egyfelől, vannak-e olyan számottevő változások a materiális effektusok jelentésképződési részesedésében, amelyeknek költészettörténeti relevanciája van. Az erre irányuló átfogó kutatások híján tárgyunk szempontjából elegendő itt azokra a hatástörténeti vizsgálódásokra emlékeztetni, amelyek az 1900 körüli korszakküszöb jelentőségének és következményeinek különféle irányú feltárására vállalkoztak. Gyakran anélkül egyébként, hogy okvetlenül a líra esztétikai tapasztalatának összetevői – vagy azok viszonya egymáshoz – állottak volna a középpontjukban. Másfelől, mivel a szövegpartitúra kondicionálta (az abban „szunnyadó”) látvány mindig csak a költői kép hangtestén, illetve a hangoztat(ha)ó dikció meloszán keresztül evokálható,230 a látványvilág sohasem steril és atmoszféramentes képi struktúraként képződik meg a befogadásban. Mivel a szöveg mindig csak a – némán is – hangoztató olvasásban válik művé/műalkotássá,231 kitüntetett jelentősége van annak, hogy a melosz és az opszisz effektusai miként érik el az érzékelést. Az opszisz és a melosz olyan műnemi artikulációs formái (egyszersmind médiumai is) a költeménynek, amelyeket a maguk többszörös kölcsönösségében nem külön-külön tapasztal meg a befogadás. Összekapcsolt ellentétességük voltaképpen a líra befogadásának azt a kettős adottságát viszi színre, hogy a vers maga is hangzó és látható materialitásként hív elő látványt és hangzást.232

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave