Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


A történő létesülés kettős medialitása

Számos hatástörténeti oka lehet azonban annak is, hogy az irodalomtudomány fél évszázad múltán sem tudta beteljesíteni a nyelvi fordulat legfőbb ígéretét, az esztétikai megkülönböztetés örökségének kritikai átértelmezését, illetve dekonstrukcióját. Mindaz a problémamegoldó potenciál ugyanis, amely a harmincas évek közepén immár nem platonikus indexekkel tűnt fel az irodalmi mű igazságtartalmára vonatkozó kérdésben, meglehetősen vontatottan, akadozva és csupán részleges érvénnyel tudott kibontakozni a század második felében. Alighanem csak az átfogóbb episztémétörténeti körülményekben találjuk majd annak magyarázatát, hogy az esztétikai tapasztalatnak azok az értelmezései, amelyek nem a valóságos és az esztétikai lét, vagy a valódi és az imaginárius világok elválasztottságában voltak megalapozva, miért csak részlegesen tudtak érvényt szerezni ama történés jelentőségének, amikor az igazság művé, a mű pedig igazzá válik. Az esztétikai tapasztalatnak az az eseménye, amikor „az igazság [...] mint művészet történik meg”,650 itt nagyon éles ellentétbe kerül annak az irodalomértésnek az örökségével, amely az esztétikai tudat reflexív, tehát csupán „külsőleg” részesülő, amolyan passzívan rátekintő, kontemplatív vagy obszervatív tapasztalataként érti meg a széppel való találkozást. És az esztétikai tudat – mivel a kulturális képzés során szerzett kompetenciáit érvényesíti – éppen e sajátosságának köszönhetően tesz szert arra a szuverenitásra, amellyel – az arrivális modell szerint a hozzá mindig továbbítottként „megérkező” – dolgok felől kizárólag esztétikailag ítélhet. Ez a művelet azonban azzal semlegesíti a művészet közlési igényét, hogy mindössze a tetszés tárgyaként szigeteli ki abból a funkció- és hatásösszefüggésből, amelyből (ahhoz hozzátartozva) maga a közlés igénye egyáltalán származik. Felfüggesztve annak tapasztalatát, hogy „minden találkozás a művészet beszédével egy lezáratlan történéssel való találkozás, s maga is része e történésnek.”651

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave