Bánréti Zoltán (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.

Kísérletes nyelvészet


A képkondíciók összevetése

A Friedman ANOVA teszt eredményei mindegyik korcsoportban azt bizonyították, hogy a kondíció szignifikánsan befolyásolta a válaszok megoszlását (mind a négy esetben χ2(3) > 264,87; p < 0,001). Az egyes képtípusok páronkénti összevetéséhez Wilcoxon-féle előjeles rangpróbákat alkalmaztam, a kapott értékeken pedig Bonferroni-korrekciót végeztem. Ezek alapján a vizsgált négy életkori csoport mindegyikében kimutatható, erősen szignifikáns különbségről csak akkor beszélhetünk, ha a hamis kondíció válaszait hasonlítjuk az igaz (mind a négy V > 6555; p < 0,001), a kimerítő olvasatban hamis (mind a négy V > 6160; p < 0,001) vagy az igaz plusz disztraktor (mind a négy V > 0; p < 0,001) képtípusokéihoz. Ez összhangban van azzal, ami a preferált választípusok ismeretében jósolható. Korcsoporttól függetlenül egyértelmű az is, hogy a két kritikus kondícióban adott válaszok nem különböztek egymástól (mind a négy V < 796,5; p > 0,05). Ugyanakkor mindkét, a kimerítőség követelményét sértő képtípusról elmondható, hogy az igaz kontrollkondícióhoz képesti megítélése a résztvevők életkorának függvényében alakult. A felnőtteknél az igaz képtípus adatai nem mutattak eltérést az igaz plusz disztraktor képtípuséitól (V = 179,5; p > 0,05), és a kimerítő olvasatban hamis képtípuséitól is csak kis mértékben különböztek (V = 240; p < 0,05). Ezzel szemben az előbbi képtípus-pár szignifikánsan különbözött az óvodások (V = 158; p < 0,05), a hétévesek (V = 222,5; p < 0,05) és a kilencévesek (V = 1599; p < 0,001) csoportjában is. Hasonlóképpen szignifikáns eltérésről beszélhetünk az igaz és a kimerítő olvasatban hamis kondíciók összevetésekor a gyerekek mindhárom korcsoportjában (óvodások V = 283; p < 0,01; hétévesek V = 619,5; p < 0,001; kilencévesek V = 1711; p < 0,001).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 933 7


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Ez a kötet kísérletes nyelvészeti tanulmányokat tartalmaz, azaz olyan kutatások eredményeit ismerteti, amelyek egy tág értelemben vett „laboratóriumban" végzett kísérletek eredményein alapulnak. A kötet koncepciója szerint mind a legmodernebb technikai eszközrendszerekkel felszerelt kísérleti laboratóriumi struktúra, mind valamilyen speciális terep (óvoda, iskola, rehabilitációs intézet), mind pedig az internet, például a Facebook is szolgálhat kísérlet lefuttatásának kereteként. A nyelvészetben alkalmazott kísérletek módszertana természetesen követi a tudományos kísérletek általános paradigmáját és megőrzi annak lényeges jegyét: hogy megismételhető, objektív legyen.

Amíg számos interdiszciplináris területen, így például a neurolingvisztikában és a pszicholingvisztikában, a tudományos kísérleteket a 19. század óta alkalmazzák, addig az olyan nyelvészeti témákban, mint a nyelvtan készítése, a nyelvleírás, viszonylag újabb fejlemény a kísérletes módszertan alkalmazása. Ezt sok minden motiválta, többek között a kurrens nyelvészeti modellek, elméletek és variánsaik versengései és ennek kapcsán olyan objektív bizonyítékok keresése, amelyek csak kísérleti helyzetekben állíthatók elő.

Kötetünk tanulmányait négy tematikus egység szerint csoportosítottuk: 1. Nyelvleírási kérdések, 2. Nyelvelsajátítás, 3. A mesterségesnyelvtan-elsajátítási paradigma alkalmazásai, 4. Nyelvi zavarok.

A szerzők között nemcsak a terület jelentős ismertségű személyiségei, hanem külföldről korábban hazatért, vagy más országokban dolgozó és az itthoniakkal szoros kapcsolatokat fenntartó, sőt Magyarországon működő külföldi kutatók is megtalálhatók, példázva a magyarországi nyelvészet nemzetközi beágyazottságát. Nyolc tanulmány esetében a szerzők mellékeltek a kísérleteik hátteréhez, például az adatbázisokhoz, vagy a keretként szolgáló kutatási projekthez és kutatócsoporthoz elvezető internetes linkeket, melyeket QR-kódok formájában adunk meg. A QR-kódok okostelefonnal azonnal aktív linkekre fordíthatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxix//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave