Nagy Zoltán

Közlekedésföldrajz


Az országos közutak forgalma

Az úthálózat állapotát az időjárás és egyéb környezeti tényezők, valamint az infrastruktúra felújítását, javítását, karbantartását célzó intézkedések eredményessége mellett az egyes útszakaszokra háruló forgalom nagysága is nagymértékben befolyásolja. 2001–2011 között az országos közúthálózaton a gépjármű-forgalom mind a közlekedő járművek számát, mind pedig az általuk megtett távolságot tekintve jelentősen (26, illetve 30%-kal) emelkedett.

Közlekedésföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 304 6

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva a logisztikai és a közlekedési mérnökképzés Közlekedésföldrajz (KOKGA630) c. tárgyának segédanyaga, elsődlegesen az előadásokhoz kapcsolódó kiegészítő információk írott gyűjteménye. Az ebben a formában tárgyalt anyag részben a középiskolai földrajzi ismeretek tömörített, ugyanakkor speciális közlekedési utalásokkal bővített változata, aminek elsődlegesen az volt a célja, hogy az ezen a téren eltérő képzettségű hallgatókat „közös alapokra” helyezze (természetföldrajzi rész). Az anyag másik része, a gazdaságföldrajzi rész (ezen belül kiemelten a társadalom-, illetve a közlekedésföldrajzi rész) a szakirányú képzettséghez szükség földrajzi ismereteket gyűjti össze strukturált formában. Itt szükséges külön kihangsúlyozni, hogy az anyagban a közlekedési vonatkozások nem úgy jelennek meg, mint más hasonló című, de nem közlekedésieknek szánt anyagokban, aminek az a magyarázata, hogy karunkon számos más közlekedési és logisztikai tárgy keretében a közlekedési rendszerek felépítéséről, működésük és működtetésük tervezési és operatív kérdéseiről már részletes információhoz jutottak, illetve jutnak. Ezért itt inkább a földrajz - természet, társadalom, gazdaság középpontú - számunkra is releváns vetületei kerülnek ismertetésre. A konkrét adatok és példák tekintetében a közlekedési rész alapvetően hazai, illetve európai léptékű, míg az általánosabb földrajzi részek globális vonatkozásúak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nagy-kozlekedesfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave