Tatár György

"Egy gyűrű mind fölött"


Átváltozások (Mitográfiai esszé)

Amikor Orpheusz hajdanában megismerte Eurüdikét, semmi jel nem mutatott arra, hogy nimfával állna szemben. A nimfák sokan vannak, és nem különösebben eredeti lények. Isteni mivoltuk mindig számosságukban nyilvánul. Idővel lefoszlik róluk nimfatermészetük, s hajszolt családanyákként megtelnek csalódottsággal és kétségbeeséssel. De létezésük továbbra is számosságban telik, ha többé nem is a mitológia erdei tisztásain. Eurüdiké azonban nem volt átlagnimfa. Ő egészen különleges, mert magányos nimfa volt. Nem labdázott a többiekkel, táncolni és dalolni pedig kifejezetten nem szeretett. Tisztelet a kivételnek, a többi najád határozottan idegenkedett is tőle. Ahogyan az idővel magányossága elmélyült és rögződött, úgy növekedett idegenkedése is az őt körülvevő többi mitológiai lénytől, s egyáltalán, az egész mitológiától. Megfoghatatlan eredetisége és halandósága is ebben a tulajdonságában volt elrejtve. Ez teljesen ellentétes a mítosz lényeinek szokásos természetével: az átlagnimfának, ha véletlenül szenvedés érné is, még keservei és panaszai is nyilvánosak, melyeket más, napsütötte mítoszok visszhangoznak. De mint mondtam, Eurüdiké különleges sorsú, magányos nimfa volt.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 945 0

„A történelem testéről leolvashatatlan az, ami a történelmen túli. Márpedig az igazság minden történelem nélkül is igazság. Nincs szüksége a történelemre. Az ész igazságait az ész bizonyítja, miközben a történelem a gyerekszoba padlóján játszik, s legföljebb fel-felbámul az elhaladó igazság-felnőttekre."

„A középkor nevű túlságosan is hosszúra nyúlt korszak után, amely közvetlenül tagolt be minden egyes embert a történetileg alakult vallás intézmény-épületébe, persze szükségszerű volt, hogy a »tisztán emberi« felfeszítse a rázárt ajtókat, és kifusson végre a szabadba. Az ember csakugyan nem azonos a kereszténységgel vagy a zsidósággal. Az ember nyilvánvalóan több, mint az intézményként fölé tornyosuló és őt bekebelező vallás, vagy mint akár az egész történelem. Mindkettő emberi kéz alkotása. Ne borulj le előttük! A rabságban tartó épületkolosszusokból tehát valóban ki kellett menekülni, ám a fedél nélkül maradt »tisztán emberi« ettől fogva hontalan, és - mint Lessing színművéből és máig tartó kultikus hatásából látjuk - végtelenül tartalmatlan is. A felvilágosodással kiszabadult »tisztán emberi« azóta is ideológiai tömegszállásokon igyekszik meghúzni magát."

Hivatkozás: https://mersz.hu/tatar-egy-gyuru-mind-folott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave