Dömötör Ferenc, Bánlaki Pál, Tomanyiczka Kálmán, Berezvai Gábor

Járműgyártási méréstechnika


Bevezetés

A fizikai tudományok között a mechanika tárgykörében, a kinetika és a dinamika területén az erő alapvető fontosságú mennyiség, amelynek megmérése így a gépészeti szerkezetekben, gépekben – a geometriai jellemzők mellett – gyakori, fontos feladat. A felületegységre eső erő a nyomás, – így az erővel rokon mennyiség, – amely gáz és folyadék közegekben viszonylag könnyen mérhető, míg szilárd anyagok esetében mechanikai feszültségről beszélünk, amelynek meghatározása sokszor nehezebb feladat. Ha az erő egy erőkaron át egy forgástengelyre hat, forgatónyomaték keletkezik, amelynek nagy jelentősége van a forgó gépekben, de amellett fontos lehet a nyomatékterhelés mértéke statikus szerkezetekben is. Így a nyomaték az erővel rokon másik fontos mechanikai mennyiség. Ebben a fejezetben az erő témakörben ezen három mennyiség méréstechnikájával foglalkozunk a teljesség igénye nélkül sok fontos és érdekes téma bemutatásával.

Járműgyártási méréstechnika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 300 8

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva a Járműmérnöki MSc képzés Járműgyártási Méréstechnika című tárgyának oktatásához kapcsolódik.

A járműgyártásban igen sok technológiát alkalmaznak, sokféle terméket állítanak elő. Ezek méréstechnikája könyvtárnyi irodalmon is túllép. A jelen jegyzetben ezért a metrológia története és alapjai kerülnek bemutatásra. A következő nagy egység néhány fontos ipari méréstechnikai feladat gyakorlati megoldási lehetőségeiből ad válogatást, például a környezetei, akusztikai vagy gépjármű-vizsgáztatási témakörökben. Ezek a fejezetek szemléltetik a metrológia mindenkori és mai nehézségeit is. A további két záró fejezet – a korábbiakra alapozva – visszatér az elméleti kérdésekre és a mérési hibák magasabb szintű kezelését, a mai tudományos kutatási-fejlesztési helyzetet mutatja be, a jövőbe mutató szemlélettel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/banlaki-berezvai-domotor-tomanyiczka-jarmugyartasi-merestechnika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave