A korábbiakban említett területek között szoros egymásra épülés, koherencia figyelhető meg. A humanitárius célokat támogató, ,,soft” eszközöktől a leginkább lokális, közösségi szintig az egyes területek között logikai kapcsolat, jó esetben átjárás, egymást támogató, erősítő kapcsolat van. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változások a terepi munka perspektívájából leginkább annak professzionalizálódásában figyelhetők meg: a jó szándékú, de laikus segélynyújtás részben már a múlté. A heterogén háttérrel rendelkező önkénteseket felváltották a magasan képzett szakemberek. A nemzetközi fejlesztéssel kapcsolatos ismeretek oktatása akadémiai szintre emelkedett: mesterképzéseket szerveznek, doktori dolgozatok születnek a témában. A legnagyobb segélyezési munkával foglalkozó szervezetek olyan normák megalkotásába kezdtek, amelyek célja a terepi szintű munka teljes koordinálása, mint pl. az úgynevezett klaszterrendszer (cluster approach) kialakítása, a humanitárius koordináció egységesítése,1 valamint a különböző minősítő, akkreditáló rendszerek létrehozása.2 E folyamatok célja a munkában részt vevők egységesítése, amely leginkább a humanitárius segélyezésben (tehát a vészhelyzet-kezelési munkában), mintsem nemzetközi fejlesztésben (azaz hosszabb távú, jellemzően infrastrukturális, kapacitásbővítési törekvésekben) jelenik meg.