Kiss Judit (szerk.)

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Új irányok, új lehetőségek


A kereskedelmi kapacitásokat fejlesztő támogatások

A költségvetés-támogatás mellett az Aid for Trade kiemelt jelentőségű támogatási forma. Napjainkban a világgazdaság és a világgazdasági folyamatok olyannyira átalakultak, hogy a hagyományos fejlesztési együttműködés már nem lehet önmagában elegendő a hosszú távú gazdasági fejlődés elérésében. Az előző fejezetekben azt is bemutattuk, hogy a nemzetközi segélyezés hatékonysága megkérdőjelezhető, és nem teljesen egyértelmű, hogy milyen körülmények között működik hatékonyan (az intézményi hátteret leszámítva, bár nem pontos, hogy milyen intézményekről van szó). Az ezredfordulót követően a nemzetközi (fejlesztési) szervezetek a nemzetközi kereskedelemben való részvételnek tulajdonítanak (megint) kiemelt jelentőséget, viszont nem kizárólag az elmaradottságra ható nemzetközi tényezők között megjelent aszimmetrikus kereskedelmi kapcsolatok kisimítására törekszenek, hanem már-már kizárólagos fejlesztési eszközként tekintenek rá. Azonban nem minden ország tud hatékonyan és eredményesen részt venni a nemzetközi kereskedelemben, így megsegítésük érdekében született meg az Aid for Trade.

Nemzetközi segélyezés a 21. század elején

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 344 2

"Kiss Judit és szerzőtársainak könyve igazi hiánypótló munka. Egyrészt, mert több mint 10 éve nem jelent meg nemzetközi fejlesztési segélyezéssel foglalkozó magyar nyelvű tudományos kötet. Másrészt a könyv több olyan témát is tárgyal, amelyek eddig nem szerepeltek a hazai tudományos kutatásokban. Ilyenek az innovatív finanszírozás, a "post-development", a civil szervezetek szerepe, továbbá az új, nem tradicionális donorok (mint például Kína vagy India) motivációi és hatása a nemzetközi fejlesztési rendszerre. Ezek mind olyan témák, amelyek jelentős új eredményekkel járulnak hozzá a magyar fejlődéstanulmányok több évtizedes hagyományaihoz.

A kötet rendkívül hasznos lehet a felsőoktatásban, különösen a nemzetközi kapcsolatok mesterképzésein, de a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó gyakorlati szakemberek is sokat meríthetnek belőle."

Szent-Iványi Balázs (Aston University és Budapesti Corvinus Egyetem)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-nemzetkozi-segelyezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave