Benczes István

Válság és válságrendezés a Gazdasági és Monetáris Unióban

A pénzügyi és gazdasági integráció forgatókönyvei


A vonakodó hegemón(?)

Kétségtelen tény, hogy a Szovjetunió összeomlása és az USA mérséklődő európai jelenléte okán Németország relatív súlya mind Európában, mind pedig a világban felértékelődött (Posen, 2005). Európa legnagyobb, míg a világ harmadik legnagyobb gazdasága a kivitelt tekintve még Kínát is maga mögé utasítja. Az EU tagországai – ha eltérő mértékben is, de – rá vannak utalva a német piacokra, valamint a német árukra, szolgáltatásokra és pénzforrásokra. Versenyképességi előnye a többi európai állammal szemben megkérdőjelezhetetlen, különösen a magas hozzáadott értéket képviselő termékek előállításában. Az ENSZ költségvetésének harmadik legnagyobb befizetője, de a nemzetközi fejlesztési segélyezésben is harmadik a világon. Katonai ereje dinamikusan nőtt: a legnagyobb hadserege Európában ma Németországnak van, az USA után a németek állomásoztatják a legtöbb katonát külföldön. Crawford (2010) azt is kiemeli, hogy Németország biztosította azt a stabilitást a közösség számára, amely az integráció előrelendítéséhez szükséges volt. Meghatározó szerepe volt az európai intézmények létrejöttében, konszolidálásában és pénzügyi támogatásában. Az integráció terheinek, költségeinek aránytalanul nagy részét vállalta.

Válság és válságrendezés a Gazdasági és Monetáris Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 348 0

Hivatkozás: https://mersz.hu/benczes-istvan-valsag-es-valsagrendezes-a-gazdasagi-es-monetaris-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave