Simándi Szilvia

Közösségi tanulás felnőttkorban

Tanulókörök az élethosszig tartó tanulás folyamatában


Tanulókörök online tanulási környezetben – Felmérés hallgatók körében

Az előzőekben ismertetett tapasztalatokat követően a 2016/2017-es tanév tavaszi félévében felmérést végeztünk Közösségi művelődés tanár szakos, illetve Játék- és szabadidő-szervező tanár szakos hallgatóink körében. Kezdeményezésünknek relevanciáját és kiaknázható lehetőségét a korábbi hazai gyakorlat alapján a közösségi művelődést támogató szerepében látjuk (vö. Maróti 2010, Francz 2009), illetve napjainkban a legújabb közösségfejlesztési szakirodalom (Arapovics–Vercseg 2017) szintén kidomborítja a tanulókörök támogatása vonatkozásában a közművelődési intézmények szerepét.54 Annak a lehetőségét kívántuk megteremteni, hogy az online tanulókörökkel kapcsolatos hallgatói nézeteket és tapasztalatokat megismerhessük, továbbá hallgatóink saját élményeket szerezhessenek egy-egy online tanulókörben, a Web 2.0 alkalmazások bevonásával és felhasználásával.55 A részvétel szabad választáson alapult.56

Közösségi tanulás felnőttkorban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 321 3

Az infokommunikációs eszközök terjedésének, valamint az internet térhódításának következtében napjainkban kiszélesedtek az élethosszig tartó tanulás és művelődés terei, lehetőségei. A második generációs internetes szolgáltatásoknak (Web 2.0) köszönhetően akár a közösségi oldalak (Google+, Facebook, LinkedIn stb.) keretében számos, közösségi élményre építő, többféle variációban és eltérő résztvevő létszámmal működő, illetve különböző szervezésben, és különféle módon megvalósuló kezdeményezést találhatunk, amelyekből valódi igényeket azonosíthatunk, és részvételi hajlandóságot érhetünk tetten. A mű elkészítésénél felhasználtuk az online tanulási környezet keretében szerzett oktatói tapasztalatainkat is, annak érdekében, hogy írásunk tárgyát a nyitott tanulási lehetőségek között világosan elhelyezhessük, és a határvonalait meghúzhassuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simandi-kozossegi-tanulas-felnottkorban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave