Simándi Szilvia

Közösségi tanulás felnőttkorban

Tanulókörök az élethosszig tartó tanulás folyamatában


A tanulóköri munka megkezdése előtt

A félév elején felvetettük hallgatóink körében az online tanulókör/önképzőkör kipróbálásának lehetőségét, a sokak által ismert Facebook oldal keretében, bízva az újdonság varázsában, nem kötelező jelleggel. A hallgatók nyitottnak mutatkoztak a kezdeményezés iránt, melyet ezúton is köszönünk. Megjegyezzük, és a felmérés egyik korlátjának tekinthetjük, hogy jóllehet a téma kiválasztásán át, a feldolgozáson keresztül, az elért eredmények értékelésig teljes szabadságot kaptak a hallgatók, egy formális tanulási környezethez kötődő kezdeményezésről beszélhetünk (fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy nem teljesülhet teljes mértékben az önkéntes részvétel, jóllehet nem tettük kötelezővé a kipróbálást, szabad választáson alapult). Az egyes résztvevők abban is választhattak, mely témakörhöz szeretnének csatlakozni (vö. Varga A. Tamás hasonló kezdeményezése: Varga 1995, Varga–Vercseg 1998). A létrehozott körök témái a hallgatók felvetései alapján a résztvevők érdeklődési körére épültek. A tanulókörök témaválasztásánál ugyanis igyekeztünk annak a lehetőségét maximálisan megteremteni, hogy valóban olyan témákkal való foglalkozásra kerülhessen sor, mely iránt a hallgatóknak személyes érdeklődése, kíváncsisága van. Azt tapasztaltuk, hogy az online tanulókörökben a hallgatók elsősorban olyan témák feldolgozására vállalkoztak, melyben már előzetes tudással, tapasztalattal rendelkeznek (lásd szakpár), vagy aktuális kérdéseket feszegettek. Ízelítő a témakörökből: egészséges életmód, környezettudatosság – környezetvédelem, sport, rekreáció stb.

Közösségi tanulás felnőttkorban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 321 3

Az infokommunikációs eszközök terjedésének, valamint az internet térhódításának következtében napjainkban kiszélesedtek az élethosszig tartó tanulás és művelődés terei, lehetőségei. A második generációs internetes szolgáltatásoknak (Web 2.0) köszönhetően akár a közösségi oldalak (Google+, Facebook, LinkedIn stb.) keretében számos, közösségi élményre építő, többféle variációban és eltérő résztvevő létszámmal működő, illetve különböző szervezésben, és különféle módon megvalósuló kezdeményezést találhatunk, amelyekből valódi igényeket azonosíthatunk, és részvételi hajlandóságot érhetünk tetten. A mű elkészítésénél felhasználtuk az online tanulási környezet keretében szerzett oktatói tapasztalatainkat is, annak érdekében, hogy írásunk tárgyát a nyitott tanulási lehetőségek között világosan elhelyezhessük, és a határvonalait meghúzhassuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simandi-kozossegi-tanulas-felnottkorban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave