Czigler István

A figyelem pszichológiája


A figyelem modern kutatásának kezdetei: korai vagy késői szűrés

Az eddigiekben valamennyi példánk a látással foglalkozott. Az utóbbi években úgy alakult, hogy az észlelési/figyelmi kutatások hangsúlya valóban a vizuális kutatásokra helyeződött. Ennek több oka is lehet. Két ok technikai. A modern ingeradási eljárásokkal, nevezetesen a képernyős megjelenítéssel a vizuális kísérletezés lényegesen leegyszerűsödött. Egy személyi számítógép és egy nem is túl költséges program segítségével jól használható kognitív pszichológiai laboratórium teremthető. Másrészt az idegtudományi kutatásokban a majmok vizsgálatakor a vizuális rendszer lényegesen könnyebben hozzáférhető, hiszen a „vizuális agy” kiterjedtsége folytán szinte „akárhová nyúl” a kutató, ilyen területeket talál. Vannak azonban elméleti szempontok is. Míg a figyelmi kutatások kezdetén a figyelmi hatásokat az észlelési folyamatok kezdeti szintjén azonosították, az elméleti megközelítésekben egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a magasabb szintű folyamatok. Ezek szerepére viszont inkább a vizuális kísérletezés hívta fel a figyelmet (bár, mint látni fogjuk, e témakör is akusztikus kutatásokkal indult). A modern figyelmi kutatások azonban hangsúlyozottan a hallás területén kezdődtek.

A figyelem pszichológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 453 1

A figyelem a pszichológia szinte valamennyi jelenségkörében szerepel. Biztosítja, hogy magatartásunk irányításában a környezet éppen fontos vonatkozásai kapjanak döntő szerepet. Figyelmi működés szabályozza, hogy a tárgyakban, eseményekben gazdag világ ne terhelje túl az észlelő rendszereket, de figyelmi működések szabályozzák azt is, hogy a mozgások kivitelezését ne zavarják egymásnak ellentmondó utasítások. Figyelemről beszélünk akkor, amikor hosszabb ideig kell fenntartani a teljesítmény magas szintjét, esetleg egy éppenséggel „unalmas" helyzetben. A megismerési és viselkedésszervezési folyamatokban betöltött szerepe miatt a figyelem a kísérleti pszichológia egyik központi területe. A könyv legfontosabb célja, hogy bemutassa azokat az elméleti kereteket, melyek a figyelem kísérleti kutatásait vezérlik. Ahol erre lehetőség van, bemutatjuk azokat az idegrendszeri mechanizmusokat, melyek megalapozzák a figyelmi jelenségeket. A könyvben hangsúlyt kapnak a kutatások módszertani kérdései, de szó esik a gyakorlati alkalmazásokról is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/czigler-a-figyelem-pszichologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave