Jancsik András, Jászberényi Melinda, Kökény László

Az utazásszervezés új dimenziói


Utazási szándék és ötlete

Kétféle szándékot különböztethetünk meg. Az egyik, amikor valamilyen hiányállapot idéz elő a cselekvés. Ezt hívjuk szükségletnek. A másik, amikor valamilyen többletigény fogalmazódik meg, érezteti hatását. Ezt hívjuk vágynak. Mindezek az egyéni értékrenden, érzelmi állapoton, pszichológiai tényezőkön és akár demográfiai adottságok befolyásán keresztül alakulnak utazási motívumokká, általános célokká. Az általános célok a lehetőségek és rendelkezésre álló eszközök révén válnak konkrét utazási célokká. Ezt az egész folyamatot úgyis el lehet képzelni, mint egy szűrővel ellátott tölcsért, amelybe beöntjük a szükségleteket és vágyakat, amelyek akár párhuzamosan is megférnek egymás mellett. Ezek összekeveredéséből alakul ki egy tárgyiasulás és kiválasztódás. Közben az egész tölcsér burkát adja az értékrend, és a többi szocio-, pszicho- és demográfiai jelenség, amelyek befolyásolják az elemek összekeveredését és tárgyiasulódását. A szűrő pedig maga a lehetőségek és eszközök, módok, amelyek korlátozzák vagy elősegítik a szükségletek és a vágyak átfolyását. Végül pedig maradva a felvázolt képzavarnál, elérünk a konkrét utazási célhoz, szándékhoz.

Az utazásszervezés új dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 953 5

Kevés tevékenységet változtat meg annyira az internet elterjedése, mint az utazásszervezést. Azok a szervezetek, melyek alkalmazkodnak a fejlődéshez, továbbra is sikeresek maradhatnak. Ehhez a folyamathoz nyújt komoly segítséget e könyv, mely összefüggéseiben elemzi a turizmus múltját, jelenét, jövőjét.

dr. Simon András, lektor

A könyv rendkívül időszerű, felvázolja az utazásszervezés és közvetítés múltját és jelenét. Áttekinti a legújabb keresleti és kínálati trendeket, és rámutat a turizmus folyamatosan változó gazdasági hátterére, valamint az ezt követő fogyasztói magatartásra. A turizmus és a turisztikai szakma teljes spektrumát mutatja be a legfrissebb statisztikákkal alátámasztva. Gyakorlati ismeretekkel, egyben lexikonként is szolgál a friss szakmabeliek számára. A könyv hiánypótló funkciót is betölt, hiszen kevés az olyan szakirodalom, amely ilyen részletességgel elemzi az utazási irodán belül folyó munkát, s kiemeli annak igényességét és sokszínűségét.

Az utazásszervezők és közvetítők nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki, hogyez a tudományos munka megszületett, és elérhetővé vált a jövő szakemberei számára.

Nyúl Erika

ügyvezető igazgató, Violin Travel Ltd.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jancsik-jaszberenyi-kokeny-az-utazasszervezes-uj-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave