Dabóczi Tamás, Dobrowiecki Tadeusz, Pálfi Vilmos, Péceli Gábor, Renczes Balázs, Sujbert László, Virosztek Tamás

Mérés- és adattudomány

Válogatott fejezetek


Nem megfigyelhető állapotváltozók mérése

Vizsgáljuk meg azt az esetet, amikor a megfigyelendő fizikai mennyiségre a rendszer többi gerjesztése is hatással van (magára a fizikai mennyiségre is, nem csak annak megfigyelésére), ahogy azt a 3.33. ábra mutatja. Ezt tekinthetjük úgy, mint egy MIMO (multi input, multi output) rendszert, ahol annak egy közvetlenül nem megfigyelhető állapotváltozóját szeretnénk becsülni (megfigyelő). Ilyenkor a megfigyelendő fizikai mennyiség és a szenzorral mérhető kimenet(ek) közötti átvitel tipikusan nem invertálható. Jó példa erre a 3.2. alfejezetben is felvezetett plug-in (hálózatról tölthető) elektromos járművek akkumulátorának állapotbecslése. A hatótávolság megállapításánál nem az a kérdés, hogy mekkora töltést vett fel a jármű a töltőállomáson, hanem hogy ebből mennyi tárolódott felhasználható energiaként az akkumulátorban, és a használat során mennyi az aktuálisan rendelkezésre álló energia. Ezt közvetlenül nem tudjuk mérni, hanem a fizikai folyamatok közelítő összefüggései alapján az akkumulátorfeszültség, az áramfelvétel és a hőmérséklet mérése alapján tudjuk becsülni az akkumulátor modellparamétereit, amiből már számítható a kinyerhető energia [3.33].

Mérés- és adattudomány

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 379 4

Hivatkozás: https://mersz.hu/meres-es-adattudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave