Ászity Sándor, Dömötör Ferenc

Ipar 4.0


Tűt a szénakazalban – RTLS megoldással [19]

Folyamatosan nő az igény a logisztikai folyamatok automatizálására, amikor az egységek mozgatását és követését megpróbáljuk teljesen automatizálni. Egyre több gyártó tér át a kizárólag vonalkód alapú megoldásokról a vegyes, a vonalkód és az RFID-alapú megoldásokra. Éppen ezért a kialakított ellenőrzési pontokon, kapukon áthaladó egységek figyelésén már túlmutató, folyamatos beltéri mozgás-, és útvonalfigyelést (Real Time Location System, RTLS-megoldások) kell célba venni. Az RTLS-megoldások olyan áttörést hozhatnak az anyagmozgatás automatizálásában, amellyel az eddig megközelíthetetlennek hitt korlátokat léphetjük át. Míg az RFID-technológia alkalmazásával egy raktárban a nagyobb területek (zónák) figyelése vált megoldottá, addig az RTLS-helymeghatározó- rendszerrel akár 1 méteres pontossággal, kisebb lokáció szintű megkülönböztetés érhető el.

Ipar 4.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 275 9

Az „Ipar 4.0” fogalom nagyon sokszor megjelenik a médiában és a tudományos életben, ugyanakkor még nem eléggé tisztázott, hogy mit értünk rajta valójában. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon még nem készült a tárgyban jegyzet, és a magyar nyelvű szakirodalom is korlátozott. Kezdeményezésünket egyfajta útkeresésnek tekintjük, és örömmel veszünk minden építő kritikát, minden olyan észrevételt, amely segít pótolni a hiányosságokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/aszity-domotor-ipar-40//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave