Bakró-Nagy Marianne (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXX.

Uralisztikai tanulmányok


A hegyi mari melléknévi igeneveinek ragozása

Ebben a tanulmányban a melléknévi igeneveket nem-véges igei alakokként határozzuk meg, amelyek főnevek módosítására használhatók (Shagal 2017, 1). A véges–nem-véges szembenállást bináris különbségként értelmezzük, hasonlóan a Stassen (1985, 76‒83) által bevezetett és van Lier (2009, 87) által továbbfejlesztett kiegyensúlyozottság : lefokozottság (balancing vs. deranking) szembenálláshoz. Más szavakkal, ahhoz, hogy egy ige nem-végesnek legyen tekinthető, bizonyos morfoszintaktikai eltéréseket kell mutatnia az adott nyelv független mondatainak prototipikus állítmányától. Ez az eltérés megnyilvánulhat az igére jellemző morfológiai kategóriák korlátozott voltában vagy azok teljes hiányában, névszói morfológiai kategóriák átvételében, vagy a különböző bővítmények jelölésének megváltozásában. Például a hegyi mari független mondatainak állítmányán háromféle idő különböztethető meg, a nem-múlt, az aorisztosz és a perfektum, és mindhárom alaknak külön tagadó formája van (1. táblázat).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXX.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 952 8

Vajon hogyan része a nyelvtudománynak az uráli nyelvészetként ismert terület? Nem kétséges, hogy a magyar és a többi uráli nyelv közötti nyelvrokonság bizonyított ténye (és nem, mint a tudományon kívül egyesek mostanában egyre hangosabban szeretik állítani: „elmélete”) köti össze egymással az ide tartozó nyelveket. De miért érdekes egy történeti-összehasonlító módszerek alapján meghatározott nyelvcsoport egy általános (vagy elméleti) nyelvészeti sorozat számára?

A válaszok egy része épp e kötetben található meg. A korábban eléggé belterjes szaktudomány a huszadik század végén nyitni kezdett, részben a hagyományosan vizsgált nyelvi szintek, a fonológia, morfológia és lexikológia felől a mondattan felé, részben a leíró és történeti, valamint nyelvhasonlítási vizsgálatok felől a tipológia és a szociolingvisztika felé. Ugyanez a változás más nyelvcsoportok, például az amerikai őshonos nyelvek vagy az afrikai nyelvek tekintetében is lezajlott − azzal a különbséggel, hogy ezekben a közvetítő és munkanyelv az angol volt, míg az uralisztikában mindmáig él az orosz és a német is a szakma közvetítő nyelveként.

Ennek a nyitásnak a dokumentumai közé sorolható az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete is, amelyben a nemzetközi szerzőgárda szavatolja, hogy legyen bár a munkanyelvük különböző, a tudomány nyelve összeköti őket. A vizsgált nyelvek körét az oroszországi kisebb uráli nyelvek alkotják, közöttük mind a három északi szamojéd nyelv. A tanulmányok legnagyobb részére a szinkrón szempontú tipológiai megközelítésmód a jellemző, amely a téma feldolgozásából adódó következtetéseket általános megfigyelésekkel és állításokkal szembesíti. A kutatások tárgya tehát továbbra is az uráli nyelvek történetileg összetartozó csoportja, céljuk és keretük azonban a modern nyelvtudományban elfogadott irányokba illeszkedik, a fonológiától a szintaxisig, a tipológiától a szociolingvisztikáig.

Ezek a tanulmányok, amelyek mind a kötet szerkesztőjének felkérésére készültek és először itt jelennek meg, köztük a külföldi szerzők munkái kötetünk számára lefordítva, jól bizonyítják az uralisztika érettségét és versenyképességét az elméleti nyelvészet terepén is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxx//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave