Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


A vízfelvételt befolyásoló környezeti tényezők

Ismert, hogy az állatok vízfogyasztását nagymértékben befolyásolja a környezeti hőmérséklet és a levegő páratartalma. Az azonban kevésbé köztudott, hogy a komfortzónában lévő állat testfelületének párolgása és a kilégzett levegővel távozó vízgőz összege is jelentős. Ez az úgynevezett látens vagy passzív vízveszteség a teljes ürített vízmennyiségnek mintegy 10–25%-a: egy 600 kg élősúlyú szarvasmarha esetében naponta 9–11 liter (Silanikove et al., 1997), növendék sertéseknél (60 kg élősúly) 1 liter, kocáknál (140–160 kg) 2 liter felett van (Thacker, 2001). A környezeti hőmérséklet emelkedésével, a komfortzóna felső, kritikus értéke fölött megnő a szervezet energiatermelése. A felesleges hőtől a verejtékmiriggyel rendelkező állatok elsősorban intenzív izzadással, kisebb részben szaporább légzéssel szabadulnak meg. Ezt nevezzük hőszenzitív vízveszteségnek. A víz azért játszik központi szerepet a termoregulációban, mert párolgása során grammonként 2,45 kJ hőenergiát von el környezetéből. Hőstressz során a szervezet vízvesztesége jelentősen megnő. Tejelő teheneknél a testfelület párolgásával (verejtékezéssel) leadott vízmennyiség megkétszereződik, míg a szaporább légzés következtében a kilégzett vízgőz átlagosan 50%-kal nő meg a normál hőmérsékleten tartott állatokhoz képest (McDowell et al., 1969; Kurihara et al., 1989). Kísérletek igazolták, hogy egy 60–70 kg élősúlyú sertés hőstressz során 1 °C környezeti hőmérséklet-növekedés esetén napi 115 g vizet veszít (Huynh et al., 2005). Ez azt jelenti, hogy nyári melegben, amikor az istállóban akár 10–15 °C-kal magasabb a hőmérséklet, mint a felső kritikus érték, az izzadással távozó hőszenzibilis vízveszteség a 0,5–1,0 litert is elérheti. A respiráció útján történő vízleadás kevésbé hatékony, a verejtékmiriggyel nem rendelkező fajok – például madarak, juh, kecske, kutya, macska – esetében azonban az egyetlen lehetőség a hőleadásra. A párolgás útján történő, hatékony hőleadás feltétele a környezeti levegő alacsony páratartalma. Ellenkező esetben a szervezetből távozó víz nem tud elpárologni, illetve a belélegzett levegő is csak kevés vizet tud felvenni. Ez az oka annak, hogy mind az állatok, mind az ember nehezebben viseli a párás meleg időt, mint a száraz meleget.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave