Simon Vilmos

Hajtástechnika


Csúszásra való kiegyenlítés hengeres fogaskerekeknél

A fogaskerekek kis elfordulásához tartozó kis evolvens ívdarabok körívekkel helyettesíthetők, amelyeknek középpontjai az N1 és N2 talppontban vannak, sugaraik pedig a fogprofilok görbületi sugarai. Az egymáson elmozduló ívhosszak:

Hajtástechnika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 402 9

A „Hajtástechnika” jegyzet a bolognai folyamat szellemében, a hazai, kétciklusú mérnökképzés, ezen belül elsősorban a gépész mérnök-oktatás MSc hallgatói számára készült, de reményeim szerint haszonnal forgathatják az iparban alkotó szakemberek is. A jegyzet a hajtástechnika mérnöki feladataira kíván felkészíteni. A mérnök-konstruktőr feladata, hogy megtalálja egy műszaki alkotás, egy műszaki probléma megoldását és azt a lehetőségek adott határain belül az anyag, a szerkezeti kialakítás, a technológia és a gazdaságosság szempontjából optimálja. Belátható, és ezt eddigi tanulmányaik során már megtapasztalhatták, hogy a mérnök feladata sohasem determinisztikus: sok kínálkozó lehetőség közül kell az adott körülmények között a legjobb megoldást megkeresni és megtervezni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/simon-hajtastechnika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave