Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


A házasság érvénytelensége

Természetesen csak az érvényesen megkötött házasságnak volt ilyen jogkövetkezménye, hiszen az érvénytelen (semmis vagy megtámadható) házasság csak addig bírt ilyen hatállyal, míg az érvénytelenséget jogerős bírói ítélettel ki nem mondták.1549 Kmety szerint a nő ebben az esetben sem nyerte vissza állampolgárságát eo ipso, „minthogy nem veszti el magyar honosságát azon magyar férjhez jött külföldi nő, ki özvegységre jutott, vagy kinek házassága felbontatott”.1550 Hegedüs Ignácz ügyében merült fel a házasság törvényességének problémája. Hegedüs Ignácz és Rudolph Minna polgári házasságot kötött 1876-ban Berlinben. A kérdéses időszakban a magyar jog nem ismerte még a polgári házasságot, amelynek következtében a házasság „érvényével és jogi következményeivel nem” bírt Magyarországon, annak ellenére, hogy a német szabályoknak mindenben megfelelt.1551 A törvényes házasság alatt a korabeli magyar jogszabályoknak megfelelően megkötött házasságot értették, amelynek következtében Rudolph Minna magyar honosságot nem szerzett. Később Hegedüs Ignácz kérte a magyar állam kötelékéből való elbocsátását, amelyet a belügyminiszter teljesített azzal a megjegyzéssel, hogy feleségét nem lehetett elbocsátani, mert a magyar állampolgárságot sem szerezte meg.1552

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave