Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


A feltétlen büntetőhatalom elve

Ez az elv (Universalprincip) kimondta, hogy minden államnak jogában áll bármely bűncselekmény elkövetőjét felelősségre vonni tekintet nélkül arra, hogy hol és milyen jogtárgy ellen irányul az adott cselekmény. Ez a teória a korlátlan állami büntetőhatalom gyakorlását támogatta, amely szerint az „állam minden, bárki által és bárhol elkövetett büntett megfenyítésére” jogosult.1575 Ugyanakkor ez az elv sem „feltétlen”, mert két esetben korlátozást szenved. Schnierer szerint az állam büntető joghatósága alól kivételt képeztek a külföldön elkövetett bűntettek, vétségek és kihágások. A másik esete, hogy az idegen állampolgárt külföldön elkövetett bűncselekményéért csak abban az esetben lehetett felelősségre vonni, ha a sértett hazája részéről megnyilvánuló kiadatás vagy arra történő felhívás eredménytelen maradt. Ebben az esetben az állam megbüntette az idegen jogrend megsértőjét. Ez azt jelentette, hogy az állam büntetőhatalma területtől függetlenül mindenkire kiterjedt.1576 Megállapítható, hogy ez az elv önmagában nem állta meg a helyét.1577

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave