Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


Kiadatás

A kiadatás egyik célja, hogy ne maradjon büntetlenül annak a magyar állampolgárnak a cselekedete, aki külföldre menekült. Ez vonatkozott azokra a külföldiekre is, akik hazánkban bujkáltak az igazságszolgáltatás elől. A nemzetközi szerződések legtöbbször arról is intézkedtek, hogy mi történjen abban az esetben, ha az illető több állam területén követett el bűncselekményt és megszökött.1643 Nem minden esetben volt helye kiadatásnak. Minden állam kiadhatta a területén lévő bűnelkövetőt, de szerződés hiányában erre nem lehetett kötelezni. „Gyakran megtörténik ugyan, hogy szerződés nélkül is eszközöltetik a kiadatás, mert a közönséges büntetteseknek a megérdemlett büntetéstől való elvonása a czivilizáció általános jogát sérti, s az államok nem könnyen jönnek ellentétbe a polgárosodás következményével.”1644 Ennek ellenére előfordulhatott, hogy az állam nem adta ki az elkövetőt egy másik ország megkeresésére. Az állam dönthetett érdekeinek szem előtt tartása mellett úgy, hogy célszerűnek látta megtagadni a kiadatást. Ezt csak akkor tehette, ha a felek között nem létezett kiadatási szerződés. Ennek az eljárásnak csak olyan cselekmények esetén volt helye, amelyek az ún. „kiadatási delictum”-ok körébe tartoztak.1645

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave