Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


Az állampolgárság megszerzése

A legtöbb állam két lehetőséget alkalmazott az állampolgárság megszerzésének szabályozásánál: a születést és a honosítást. A születésen alapuló állampolgárság volt az eredeti szerzésmód, de nem minden állam fogadta el ezt a rendszert. A ius sanguinis és ius soli elvét az államok külön-külön vagy kombinálva alkalmazták. A magyar alkotmánytörténetben a honossági rendszer a vérségi jogra épült, amely azt jelentette, hogy a gyermekek örökölték az apa állampolgárságát. A magyar állampolgárok többsége született magyar volt a 19. század második felében, akik leszármazás révén szerezték meg a honosságot.

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave