Varga Norbert

A magyar állampolgársági jog a 19. században


Az ágytól-asztaltól való elválasztás

A házasság egy magánjogi aktus, amelynek megkötését és felbontását az állam határozta meg. Wagner szerint a házasság alapvetően befolyásolta a nők életét. A feleség állampolgársága szoros összefüggésben állt férje honpolgárságával. Előfordulhatott olyan visszás helyzet, amikor egy magyar állampolgárságú nő külföldi, de Magyarországon élő férjével együtt élt és az ország területét nem hagyta el, mégsem minősült magyar honpolgárnak. Megtörténhetett, hogy egy idegen állampolgárságú nő „férjhezmeneteléig azt sem tudta mi fán terem Magyarország, a magyar nyelv s a magyar kultúra”.951

A magyar állampolgársági jog a 19. században

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 424 1

Az állampolgársági jog első törvényi (1879:L. tc.) szabályozása a 19. században jelent meg Magyarországon. A monográfia célja, hogy az elmélet és a gyakorlat együttes vizsgálata alapján bemutassa a magyar állampolgársági jog kialakulását, feltárja a reformtörekvések elméleti, közjogi, politikai és nemzetközi hátterét, továbbá a végrehajtás során felmerülő problémákat, amelyek rávilágítanak a dualizmus közjogának egy igen jelentős, dogmatikai vitákkal tarkított jogterületére.

A kötet nem csupán általános képet nyújt a vizsgált időszak állampolgársági jogának rendszeréről, hanem az új kutatási eredményeket komplex módon tárja az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varga-a-magyar-allampolgarsagi-jog-a-19-szazadban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave