Imrényi András

A magyar mondat viszonyhálózati modellje


Deme (1962) rendszerezése és előzményei

A mai magyar nyelv rendszere szórendi fejezetét Deme László jegyzi. E fejezet a kétkötetes kézikönyv második kötetének végén található, a Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet című VI. részben. Periferikus jellegét tehát egyrészt kötetbeli helyzete, másrészt a rész címének lista jellegű megfogalmazása is érzékelteti, szemben a korábbi részek címadásával (pl. A mondatfajták (II.), Az összetett mondat (V.)). Ennek ellenére a fejezet érdemi észrevételeket tesz a szórendi jelenségekről, elsősorban a 19. századi szakirodalom eredményeit hasznosítva, annak is több különböző vonulatát hangolva össze. Az alábbiakban így – Deme közvetett vagy közvetlen előzményeiként – e vonulatokról is szólok röviden.8

A magyar mondat viszonyhálózati modellje

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 425 8

A kötet célja annak megmutatása, hogy a hagyományos mondatábrázolásban tükröződő viszonyhálózati szemlélet megtartásával is lehetséges érdemi lépéseket tenni a szórend értelmezése felé. E lehetőség abból fakad, hogy a kifejezések disztribúciójáról nemcsak összetevős szerkezeti elemzéssel adhatunk számot, hanem úgy is, ha elhelyezkedésüket egymáshoz képest határozzuk meg, s a szórendet az elemi egységek közötti viszonyok mint forma-jelentés párok jelölői oldalához kötjük. A dolgozat fő megállapítása az, hogy a magyar mondat szerkezeti elemzésében a döntően alaktani eszközökkel jelölt mondatrészviszonyok (alany, tárgy stb.) mellett szükség van a hálózat olyan egyéb dimenzióit alkotó jelentésviszonyok feltárására is, amelyek jelölésében a szórend és a prozódia játszik kulcsszerepet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/a-magyar-mondat-viszonyhalozati-modellje//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave