Csatlós Erzsébet

Az Arktisz nemzetközi jogi helyzete


Az Egyesült Államok

Az USA nem terjesztett elő kontinentális talapzattal kapcsolatos igényeket, ugyanis a mai napig sem ratifikálta az UNCLOS-t, emiatt a benne foglalt jogokkal sem élhet.776 Az ellenzői azzal érvelnek, hogy az USA szuverenitását sértené a rendelkezések egy része, főként azok, amelyek a katonai és a titkos tevékenységekre vonatkoznak, míg a támogatói arra hivatkoznak, hogy inkább kiszélesíti az USA jogosítványait, ráadásul javarészt szokásjogot kodifikál, ami egyébként is kötelező az Egyesült Államokra nézve is.777 Az USA az 1958-as kontinentális talapzat egyezményt 1961. április 12-én ratifikálta, amely nem tartalmazott egzakt távolságbeli limitet, így érthető, hogy e tekintetben miért habozik az UNCLOS ratifikálásával. 2007. október 31-én a Szenátus külügyi bizottsága támogatását adta ahhoz, hogy a Szenátus ratifikálja az UNCLOS-t, mivel ennek hiányában nem fordulhat igénnyel a CLCS-hez, és a Nemzetközi Tengerfenék Hatóságnak sem lehet a tagja.778 Az USA azonban továbbra is alapvetően a Truman-proklamációra alapítja a kontinentális talapzati igényeit.779

Az Arktisz nemzetközi jogi helyzete

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 429 6

A kötet célja az Északi-sarkvidék nemzetközi jogi helyzetének tisztázása abban a kaotikus helyzetben, amelyet a nyersanyagéhes államok vetélkedése és az ezzel összefüggő megválaszolatlan jogi kérdések okoznak a jeges térségben. Vajon az Arktisz – elsősorban vízi – területére ugyanazok a jogi szabályok vonatkoznak, mint a Föld bármely más részére, vagy különleges adottságai speciális rendelkezések, esetleg új jogi kategóriák alkalmazását indokolják? A terület története ugyanis jogi szempontból az általánostól való eltérésre, így jogi bizonytalanságok halmazára épül. A mű a vitatott kérdéseket elemzi, áttekinti és értékeli a térségre vonatkozó jelenlegi parti állami szabályozást, illetőleg nemzetközi kooperációt, és ezek fényében a terület jogi helyzetére vonatkozó megállapítások tételén keresztül mutatja be az Arktisz nemzetközi jogi helyzetét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csatlos-az-arktisz-nemzetkozi-jogi-helyzete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave