Borbély Gábor

Civakodó angyalok

Roscellinus, a vokalista (1050 körül–1120/25)

De vajon mit? Mindenekelőtt elhallgatja egy olyan mester nevét, akitől pedig föltehetőleg sokat tanult fiatalkorában. Ez a mester Roscellinus, akinek az életéről keveset tudunk. Az egyetlen szöveg, amely kétségtelenül tőle származik és fönnmaradt, a tanítványához, Petrus Abaelardushoz írott levele (lásd alább). A levél 1120 körül keletkezett, s megírását kölcsönös gyűlölködés és vádaskodások előzték meg. Ebben megemlíti, hogy Abaelardus hosszú ideig a tanítványa volt Toursban és Loches-ban (a levelet kiadta Reiners 1910: 63–80; az utalást lásd 65, 25–27). Rendkívül bosszús, gúnyos és helyenként kifejezetten gyűlölködő levelében egy másik helyütt azt is megjegyzi, hogy Abaelardus megfeledkezett mindazon számos jótéteményről, amelyben „gyermekkorától egészen ifjúkoráig” tőle, a mesterétől részesült (Reiners 1910: 63, 3–5). Mindez arra utal, hogy Roscellinus – a két említett városban – jelentős időn át Abaelardus mestere lehetett, s talán Abaelardus nem is vándorolt olyan sokat. Mindazonáltal nem tudjuk, hogy mikor volt Roscellinus tanítványa, s azt sem tudjuk, hogy voltak-e más mesterei is Párizsba érkezése előtt.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 431 9

Filozófia

„Ha tehát sem klerikus, sem laikus, sem pedig szerzetes nem vagy, akkor képtelen vagyok kitalálni, hogy milyen néven nevezzelek. (…) A nevek ugyanis el szokták veszíteni tulajdonképpeni jelentésüket akkor, amikor az általuk jelölt dolgok megszűnnek tökéletesek lenni. Ha eltávolítjuk a ház tetejét vagy a falát, akkor a házat csak tökéletlen háznak nevezzük. Hasonlóképpen: ha azt a testrészt, amely férfivá tesz, eltávolítjuk, téged nem Péternek, hanem tök-életlen Péternek kell, hogy nevezzünk” (Roscellinus levele Petrus Abaelardushoz).

„Az ember valamennyi törekvése között a bölcsességre irányuló a legtökéletesebb, a legmagasztosabb, a leghasznosabb és a legörömtelibb. A legtökéletesebb azért, mert amilyen mértékben törekszik az ember a bölcsességre, oly mértékben részesül - legalábbis valamelyest - az igaz boldogságban (…). A legmagasztosabb viszont azért, mert az ember a leginkább ennek révén válik az Isten hasonmásává, aki mindent a bölcsességben hozott létre; s mivel a hasonlóság a szeretet oka, a bölcsességre irányuló törekvés mindenekelőtt a barátság révén köt össze bennünket Istennel (…). A leghasznosabb pedig azért, mert a bölcsesség révén jutunk el a halhatatlanság birodalmába: a bölcsesség kívánása tehát elvezet az örök uralomhoz. A legörömtelibb végül azért, mert nincsen keserűség a társaságában; nincsen bosszúság a vele való élésben, hanem csak vígság és öröm” (Aquinói Szent Tamás, Summa contra gentiles, Első könyv, Második fejezet).

Hivatkozás: https://mersz.hu/borbely-civakodo-angyalok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero