Váradi Ildikó (szerk.)

"A hazugság öl"

A 2009. évi Kodolányi János emlékkonferencia előadásai


Kodolányi János társasági és közéleti tevékenysége Finnországban

Kodolányi társasági, közéleti tevékenységét és a finn társadalomról kialakított képét barátai közül leginkább Maila Talvio formálta. Az írónő közvetítésével ismerkedhetett meg a finn irodalmi és kulturális élet vezető személyiségeivel, magával a finn köztársasági elnökkel, az írónőnek köszönhetően jutott el Hartolába, ahol a finn népfőiskola rendszerét tanulmányozta, és ugyancsak Talvio kezdeményezésére hívták meg arra az egyetemi ünnepségre, ahol az író – finnországi útjai során talán első alkalommal – beszédet tartott.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 450 0

A Kodolányi János Főiskola 2008-ban alakult Hungarológiai, illetve 2007-től működő Történeti Műhelye 2009 májusának végén egész napos konferenciát szervezett névadója születésének 110. és halálának 40. évfordulója alkalmából, a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az ülésszakon szinte valamennyi kutató részt vett, aki az utóbbi esztendőkben érdemben foglalkozott Kodolányi János méltatlanul elfeledett életművével.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varadi-a-hazugsag-ol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave