Irimiás Anna, Jászberényi Melinda, Michalkó Gábor

A turisztikai termékek innovatív fejlesztése


Jó példák a felelős turizmus megvalósulására

A Felelős Turizmus Díj (Responsible Tourism Award) 2004-ben jött létre, és 2007 óta a Virgin Holidays szponzorálja. A díjat a ResponsibleTravel.com alapította, amikor a British Airways bejelentette, hogy nem szervezi meg tovább a Tourism for Tomorrow díjat. Minden évben a Felelős Turizmus Világnapján, november 2. szerdáján osztják ki a díjakat, mely a támogatóinak köszönhetően nagy médiamegjelenésben részesül. A Felelős Turizmus Díj a 2002-es Cape Town-i Deklarációban megfogalmazott definíció mentén értelmezi a felelős turizmust, melynek lényege, hogy egy jobb helyet hozzunk létre azok számára, akik ott élnek, és azoknak, akik meglátogatják. A díj alapvető célja, hogy bemutassa a legjobb gyakorlatokat, melyek esetében fontosnak tartják az újdonság értéket, hogy valami eredeti, innovatív megoldást mutassanak meg, a replikabilitást, vagyis hogy inspiráló és potenciálisan alkalmazható ötlet legyen, valamint azt, hogy rendelkezzen helyi fókusszal. Külön díjat adnak a desztinációknak és az egyes turisztikai szolgáltató csoportoknak, hogy minél szélesebb körben tudják bemutatni a legjobb példákat. 2017-ben a Responsible Travel nem folytatta a díjak kiosztását, így 2018-ra létrehozták a WTM Felelős Turizmus díjat, mely a fenntartható turizmus fejlesztésének nemzetközi évében az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira összpontosított, melyek közül leginkább a 8., 12. és 14. érinti a turizmust, és az alábbi kategóriákban adott díjakat (Goodwin, 2018):

A turisztikai termékek innovatív fejlesztése

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 408 1

Ez a kiadvány arra vállalkozik, hogy a hazai és a nemzetközi szakirodalomra, tudományos vizsgálatokra, szakértői megfigyelésekre, jó gyakorlatokra és persze a szerzők kreativitására alapozva bemutassa a turisztikai termékek palettáját. Az olvasó találkozhat tradicionálisabb termékkel (városi turizmus, bevásárlóturizmus, gasztroturizmus, konferenciaturizmus), szembesülhet úgynevezett niche (rés) termékekkel (kalandturizmus, buliturizmus, sportturizmus, hajós turizmus, szenior turizmus, tudományos turizmus), és végül, de nem utolsósorban elmélyülhet a horizontális, szinte minden terméket átható szemléletformálásban (akadálymentesítés, szexualitás, fenntarthatóság, felelősségteljesség, lassúság). A kötet tanulmányainak gondolatvilágát az innováció szükségszerűsége vezérli.

A kiadvány a turisztikai termékek ismert logikájából/modelljéből kiindulva egyrészt megtartotta annak hagyományos formáját, másrészt számtalan új, innovatív megközelítéssel is találkozhatunk, amely egyaránt igaz azok tartalmára és stílusára. Az egyes termékek/fejezetek olyan szemléletmódot közvetítenek, melyek mára nélkülözhetetlenek a turisztikai trendek kereslet-kínálat értelmezéséhez, a desztinációk termékstruktúra analíziséhez, a piacszegmentációhoz.

Prof. Dr. Aubert Antal egyetemi tanár

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/irimias-jaszberenyi-michalko-a-turisztikai-termekek-innovativ-fejlesztese//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave