Vértesy László

Jog és pénzügyek a bankszektorban

Általános rész

Reformok és fénykor a Monarchiában

Már a 17. és a 18. században, valamint az 1800-as évek elején is léteztek hitelforrások Magyarországon, de ezek közvetlenek voltak, és jellemzően nem bankokon keresztül vették igénybe. A kölcsönöket gazdag és takarékos birtokosok, polgárok folyósították, akik pénzüket nem akarták gyümölcsözetlenül hagyni, de vállalkozásokba sem kezdtek. Bőséges hitelforrásnak számítottak az egyházi és világi alapítványok, céhládák stb., önmagában az egyházi vagyon is, továbbá a vármegyei árvapénzek.1 A napóleoni háborúk inflációt okoztak, ami kedvezett a nyerészkedőknek, ezzel egy új hitelezői réteg nőtte ki magát, külföldi kereskedő- és bankházak, hazai terménykereskedők nyújtottak hiteleket. Zsidó kereskedők, akik főleg a hadi szállításokon gazdagodtak meg, kiterjedt mezőgazdasági hitelforgalmat bonyolítottak le már Széchenyi fellépése előtt is.2 A kamatláb ebben az időben 20–24% között mozgott, mivel a behajthatóság meglehetősen nehézkes volt akkoriban. A hazai hitelélet megszervezésére irányuló törekvések közé tartozik a pesti kereskedők röpirata az 1790/91-es országgyűlésen, továbbá a pesti és győri kereskedelmi testület 1802-es emlékirata az országos választmányhoz, de az akkori gazdasági viszonyok, amelyek még naturálgazdasági alapokon álltak, ezt nem tették lehetővé, valamint az osztrák kormányrendszer is gátolta a fejlődést.3 1772-ben létrejött a Hitelpénztár, amely még szoros kapcsolatban állt az udvari kamarával, majd 1827/28-ban az Első Osztrák Takarékpénztár fiókokat nyitott hazánkban.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 481 4

Pénzügy és számvitel

Minden olyan könyv, tanulmány üdvözlendő, amely nemcsak a szakember, hanem az általánosan érdeklődő olvasó számára is egyébként bonyolult, felfoghatatlannak tartott jogi és pénzügyi ismereteket együttesen közérthető módon tárgyalja. E kettősség lényegét fejti ki közérthetően, kerülve, hogy a jogtudományi értelmezéseket „pénzügyesítse”, s fordítva: a pénzügyek területét sem hatja át a „jogászkodás”. Az etikai és vallási terület, az Egyház bevonása az interdiszciplinaritást még pregnánsabbá, teljesebbé teszi. A mű váza alapján könnyen követhető a szerző eljárása is: az általános, elméleti tételektől halad a konkrétumok, a valóság felé. S teszi mindezt könnyen emészthető terjedelemben, ami egy ennyire sokrétű munkánál külön elismerendő érdem. A könyv nem elfogult egyik szellemi irányzat mellett vagy ellen, határozottan a hármas – jogi, pénzügytani, etikai – összefüggések sokoldalú bemutatására törekedett. E törekvése példásan sikerült. Közelebb hozta az olvasót ahhoz, hogy egy összetett területet élvezetes formában jobban és teljesebben megérthessen. (Blahó András)

Vértesy László könyve a maga nemében egyedülálló a magyar pénzügyes könyvek piacán, mert egyszerre tesz kísérletet arra, hogy a jog és a pénzügyek diszciplínáját szinkronba hozza. Igen alaposan tárgyalja a kérdéskörét, legyen szó a pénzügyi szektor szereplőiről, prudenciális szabályairól, vagy éppen a felügyeletről, fogyasztóvédelemről. Nem hagyja figyelmen kívül a jogszerűség és igazságosság kérdésköreit, de még a vallás és pénzügyek kapcsolatának problematikáit sem. Külön értékelendő a banktörténeti rész, amely messze túlmegy az ilyenkor megszokott toposzokon. A „jogásziasnak” tekinthető kiindulópont ellenére a gyakorlatot is részletesen taglalja, és kiválóan rendszerezi a témakör(öke)t. A hagyományos megközelítéseknél jóval több értéket kaphat az olvasó, aki így könnyedén megértheti a bankrendszer összefüggéseit, a mögöttes történeti, szabályozási és működési elveket, sőt a pénzügyi jog bankrendszerrel kapcsolatos közös halmazát is. (Póra András)

Hivatkozás: https://mersz.hu/vertesy-jog-es-penzugyek-a-bankszektorban//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero