Szabó Péter (szerk.)

Innováció a szőlőszaporításban


A kísérlet módszertana

A kísérletem során két fehérbort, illetve két vörösbort adó szőlőfajtát (Cserszegi fűszeres, Olaszrizling, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon) két alanyfajtára (Teleki 5C, Georgikon 28) oltottunk összesen 12 növényt, 3 ismétlésben. Az előhajtatott, „Proagriwax” oltóviasszal kezelt szőlőoltványok növényházban kerültek elhelyezésre 6 db kármentő tálcában. Két tálcába perlitet, két tálcába „Grodan Delta” kockát, két tálcába pedig ipari kőgyapotot helyeztünk, majd véletlenszerűen helyeztük el bennük a növényeket. A vizet automata keringetővel biztosítottuk. A megfelelő tápanyagellátást a YARA termékcsalád műtrágyáival (Kristalon blue, YARAVITA Gramitrel) biztosítottuk 1,5 kg/1000 literes dózisban. Növényvédő szert nem használtunk.

Innováció a szőlőszaporításban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 449 4

A szőlő stratégiai mezőgazdasági termékünk, a belőle készülő bor kiemelkedő exportcikk és egyben gasztronómiánk-, kultúránk szerves része, nemzeti karakterünk hordozója. A szőlészet-borászat területén a sikerhez folyamatos odafigyelésre, törődésre van szükség a szakma és a tudomány részéről egyaránt. Jó azt látni, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége felismerte ennek a területnek a sokszínűségét és tudják azt is, hogy milyen széleskörű tudást, milyen felelős hozzáállást vár el mindenkitől, aki foglalkozik vele. Éppen ezért az Agrárminisztérium számára nagy öröm, hogy felkarolva a fiatal kutatókat, megalkották ezt a hiánypótló kiadványt. Ez a könyv sokkal több, mint kutatási eredmények áttekintése: az innovatív, kiemelten magas biológiai értékű, vírusmentes szőlő szaporítóanyag-előállítási tevékenységek publikálásán keresztül, olyan fontos technológiákat és fejlesztéseket mutat be, melyek az ágazatban dolgozóknak, a kutatóknak és a laikusoknak egyaránt fontos segédanyagot adnak. Összességében tehát, a magyar szőlészet rangjának és jelentőségének megfelelő mélységű szakmaisággal betekintést ad a szőlőszaporítás irányaiba és motivációt is nyújt hazánk agráriumának további fejlesztéséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-innovacio-a-szoloszaporitasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave