Záray Gyula, Mihucz Viktor Gábor (szerk.)

Az elemanalitika korszerű módszerei

2., átdolgozott kiadás


Mérési elektronika

A félvezető detektorban keletkezett elektromos töltés általában kicsi, ezért a következő elektronikai egységet, az előerősítőt egybeépítik detektorral a zavaró elektromos terek hatásának csökkentése és a vezetékben történő kapacitív veszteségek minimalizálása érdekében. Az előerősítőnek igen szigorú, zajra vonatkozó kritériumokat kell teljesítenie, ezért egyes érzékeny részeit (FET, térvezérléses tranzisztor) alacsony hőmérsékletre hűtik. Az előerősítő előkészíti a detektor impulzusát az erősítőhöz való eljuttatására több méter hosszúságú koaxiális vezetéken keresztül. A töltésérzékeny előerősítők a legelterjedtebbek, mert ezek erősítése független a detektor kapacitásától (ami viszont változhat). A detektor – mint kondenzátor – töltését az előerősítő egy másik kapacitására vezeti (C), majd azt egy visszacsatoló ellenálláson (R) keresztül kisüti. A kimenő impulzus felfutási ideje (a maximális feszültség 10%-ról 90%-ra történő növekedés időtartama) a töltésösszegyűjtés jellemzőitől függ és rendkívül rövid (100 ns nagyságrendű). Az impulzus lefutása exponenciális, aminek az időállandóját a visszacsatoló áramkör RC-állandója határozza meg. Az ellenállás saját zajának csökkentése érdekében az R értékét nagyra kell választani, így a lecsengési idő (a maximális feszültségről 10%-os értékre történő csökkenés időtartama) viszonylag hosszú, 100 ms nagyságrendű. Mindez azt eredményezi, hogy az előerősítőből kilépő, időben közeli impulzusok egymásra ülhetnek (véletlen koincidencia vagy pile-up jelenség) már közepes jelgyakoriság esetén is. Nagyobb jelgyakoriság az előerősítő bemeneti feszültségének fokozatos növekedését eredményezheti, sőt (200 MeV s–1 esetén) meghaladhatja az előerősítő dinamikus tartományát. A probléma megoldását a tranzisztor által visszaállított egyenáramú alapszint (TRP) adja.

Az elemanalitika korszerű módszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 448 7

Dr. Záray Gyula egyetemi tanár által 2006-ban szerkesztett és részben írt Az elemanalitika korszerű módszerei című könyv több évtizedes hiánypótló mű volt, ami az elmúlt tíz évben rendkívül hasznos segédeszköznek bizonyult az egyetemeinken kémiát alap- és mesterfokon tanuló, illetve PhD-tanulmányokat folytató hallgatók körében. A könyv nyomtatott változatának valamennyi példánya vevőre talált. Ez nem meglepő, hiszen a szerzők magas szinten, ugyanakkor közérthetően ismertetik a műszeres elemanalitikai módszerek széles skáláját, ötvözve az elméleti és a gyakorlati ismereteket. Záray Gyula kezdeményezésére több szerző kiegészítette fejezetét az adott szakterület (pl. optikai spektroszkópia, atomabszorpciós spektrometria, induktív csatolású optikai emissziós spektrometria, induktív csatolású plazma tömegspektrometria, lézerspektroszkópia és az ezekhez kapcsolódó minta-előkészítési eljárások) legújabb eredményeivel. Az átdolgozott változat szerkesztésében tevékenyen részt vett Záray professzor munkatársa, Mihucz Viktor Gábor egyetemi docens, aki az atomspektrometriában alkalmazott minta-előkészítési módszerekkel foglalkozó fejezetet a legújabb eredményekkel bővítette. Az Akadémiai Kiadó kezdeményezésére az átdolgozott mű 2017-ben elektronikus formában is megjelent. A könyvben összefoglalt ismeretanyag hasznos információkat nyújt számos szakterületen (pl. műszaki kémia, biokémia, klinikai kémia, geokémia, agrokémia) dolgozó analitikus számára, ezért papíralapú formában való kiadása is indokolt. (Dr. Orbán Miklós professor emeritus ELTE Kémiai Intézet)

Hivatkozás: https://mersz.hu/zaray-mihucz-az-elemanalitika-korszeru-modszerei-2-atd-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave