Bordás Sándor

Az agresszív kód


A vizsgálat lefolyása

A vizsgálat alatt a vizsgált személyeket két csoportra osztottuk. Az egyik csoportba tartozott a négy véleményformáló személy, a másikba pedig, az ún. holdudvart képviselő nyolc személy. Először egy 10 oldalas kérdőívet kellett kitölteniük, majd ezt egy egyéni beszélgetés és orvosi-pszichológiai vizsgálat követte. Ezután egy elkülönített helyiségben minden személlyel elvégeztük azt az etnikai jellegű frusztrációt, amely a szociológus által írt, illetve az újságíró által a szlovákiai napi sajtóban megjelent írások alapján összeállított, a szlovákiai társadalmat foglalkoztató aktuális etnikai jellegű problémákkal kapcsolatos szövegek hangos felolvasását jelentette (10 perc). Ezt követően a vizsgált személyt felszólítottuk arra, hogy az elébe tett tanulmányokat és újságkivágásokat olvassa el, tanulmányozza fél órán keresztül. Ezt a frusztrációs szakaszt azonnal követte egy újabb orvosi-pszichológiai kivizsgálás. A két csoport létrehozásával ki akartuk zárni a kérdőívek kitöltése és a vizsgálat végzése közben keletkező információk áramlását a két csoport tagjai között. A vizsgálat végén egy közös, csoportos terápiás beszélgetéssel oldottuk fel a keletkezett szorongásokat, feszültségeket. Így nyolc (négy északi, négy déli) helyszínen, 96 emberrel végeztük el a vizsgálatokat.

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave