Siptár Péter (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXI.

Fonológiai tanulmányok


Szerkesztői bevezetés

Az ötvenhat évvel ezelőtt Telegdi Zsigmond által megalapított Általános Nyelvészeti Tanulmányok máig megjelent harminc kötete eddig három ponton kapcsolódott össze a modern fonológia hazai kibontakozásának és fejlődésének történetével. A sorozat hatodik kötetében, 1969-ben, tehát éppen fél évszázada jelent meg a klasszikus generatív fonológia emblematikus magyar alapműve, Szépe György Az alsóbb nyelvi szintek leírása című tanulmánya. A tizedik kötetként 1974-ben megjelent, A nyelv hangdomíniuma alcímű tanulmánygyűjtemény számos érdekes fonetikai tárgyú írás mellett olyan fontos fonológiai tanulmányokat tartalmazott, mint Kiss Sándor A szótag fonológiája, Mártonfi Ferenc A fonológia kreatív alkotórésze (Fonológiai automata a generatív grammatikában), Papp Ferenc Számítógépes vizsgálatok fonetikai-fonológiai síkon (Tények és lehetőségek), Szende Tamás A beszédhang-domínium fogalma (Problémavázlat), vagy éppen Szépe György A magyar betűállomány fonológiai szerkezetének elemzéséhez című írása. Harmadszor a sorozat tizenkilencedik kötete (1998) tért vissza a fonológiához: a Péter Mihály szerkesztésében Újabb irányzatok a fonológiában alcímmel megjelent kötet szerzőgárdája Bodnár Ildikó, Gósy Mária, Kenesei István, Polgárdi Krisztina, Siptár Péter, Szende Tamás, Szigetvári Péter és Varga László mellett felvonultatott három nemzetközi „nagy nevet” is Wolfgang U. Dressler, Robert M. Vago és Irene Vogel személyében.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXI.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 366 4

Pontosan fél évszázaddal ezelőtt, az Általános Nyelvészeti Tanulmányok hatodik kötetében jelent meg a klasszikus generatív fonológia emblematikus magyar alapműve, Szépe György Az alsóbb nyelvi szintek leírása című tanulmánya. A sorozatban azóta mindössze kétszer került sor fonológiai tanulmányokat felsorakoztató kötet kiadására, 1974-ben és 1998-ban. Huszonegy év elteltével most ismét fonológiai tárgyú tematikus számmal jelentkezünk, amellyel Péter Mihályt, a magyarországi fonológiai kutatások kiemelkedő személyiségét, a legutóbbi ilyen kötet szerkesztőjét köszöntjük 90. születésnapja alkalmából. Az 1998-as gyűjtemény szerzői közül ismét sikerült megnyernünk Polgárdi Krisztina, Szigetvári Péter és Varga László közreműködését, akárcsak a szakma olyan további nagy alakjaiét, mint Nádasdy Ádám és Törkenczy Miklós. Az újabb fonológusnemzedékek képviseletében helyet kapott a kötetben Balogné Bérces Katalin, Bárkányi Zsuzsanna, Cser András, Gaál Zoltán Kristóf, Huszthy Bálint, G. Kiss Zoltán és Rebrus Péter írása is. A hagyományokat folytatva felkértünk három külföldi szerzőt is Firdos Atta, Markus Pöchtrager és Jeroen van de Weijer személyében. A kötet összeállításában a lehető legnagyobb tematikai és megközelítésbeli sokszínűségre törekedtünk. A jelenkori palettán jelen lévő számos fonológiaelméleti iskola közül megjelenik benne az optimalitáselmélet és a harmónianyelvtan mellett a kormányzásfonológia több különböző változata, valamint egy áttekintő tanulmányban a szabályalapú, ábrázolásalapú, megszorításalapú és használatalapú fonológiák szinte teljes köre. A fonológia határterületei közül a kötet tanulmányai tárgyalják a fonetikának, a morfológiának, a szintaxisnak, a nyelvtörténetnek és a nyelvi kölcsönzésnek a fonológiával alkotott metszéspontjait. A vizsgált nyelvek között megtalálható a magyar mellett az angol, a latin, az olasz, a spanyol és a Pakisztánban beszélt szaraiki, de szóba kerül a japán, német, dán, szlovén, lengyel, orosz, komi, török, katalán, indonéz, ponapéi, vata, beludzs és más nyelvek fonológiája is. A szemügyre vett fonológiai jelenségek köre is változatos: a magyar magánhangzó-harmónia átfogó és részletes tárgyalásán kívül szó esik a kötetben a zöngésségi szembenállásról a magyarban és annak hiányáról az angolban, a fonologizálódásról és a morfologizálódásról, a reduplikációról, a törlésről és a lenícióról, a magyar melléknevek többes számáról és a magyar mondatok hangsúlyozásáról, a fonotaktikáról és az idegen akcentusról, továbbá a fonológiai ábrázolásokról és a fonológiai variáció lehetséges kezelésmódjairól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave