Berán Eszter, Berta Judit, Csabai Krisztina, Márkus Lilla, Medgyesi Patricia

Fejlődéslélektan gyakorlatok


Olvasás

A betűk felismerésétől hosszú az út az értelmező szövegértésig. Értő olvasásra az a gyermek képes, aki a szóforma mechanikus felismerésén túl érti a szavak tartalmát, a szavak összefüggéseit. Az olvasás képessége a betűfelismerő rutin, valamint a szójelentés ismeretének függvényében alakul. A forma mögötti tartalom, a gondolatok egyre mélyebb rétegeinek felfedezése motiváló tényező az olvasó gyermek számára. Óvodáskorú gyermeknél a képsorról meséltetés feladata előkészíti az olvasás képességének kialakítását. Első lépése az olvasástanulásnak a betű-hang jelrendszer megfeleltetése, következő lépése a gyakorlás során kialakuló rutin, melynek eredménye a gördülékeny szövegolvasás, amelyet az értelmező olvasás követ – ennek már velejárója a szöveg helyes tagolása, utolsó lépésként pedig a kifejező olvasás jelenik meg (Fazekasné Dr. Fenyvesi, 2013).

Fejlődéslélektan gyakorlatok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 471 5

A jegyzet elsősorban a pszichológia BA képzésben részt vevő hallgatóknak készült, a Fejlődéslélektan 1. és 2. Gyakorlat tárgyak segédanyagaként, a gyakorlat során érintett témák könnyebb feldolgozásához, rendszerezéséhez. Mindemellett haszonnal forgathatják mindazon más szakos hallgatók is, akiknek tanulmányai a fejlődéslélektan gyakorlati területéhez is kapcsolódnak.

A gyakorlatok tematikájának összeállításakor több célt is figyelembe vettünk. A gyakorlati órák során a hallgatók óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel végeznek játékos feladatokat, mely során empirikus tapasztalatot szereznek az elméletben megtanult jelenségekről, a megfigyelés különböző helyzeteiről szereznek élményt, és a gyerekekkel való kapcsolatfelvételt is gyakorolják. Ez a hármas cél segíti részben az elméleti anyag jobb megértését és elmélyítését, részben pedig alapjául szolgálhat a gyerekekkel való későbbi munkához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fejlodeslelektan-gyakorlatok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave