Az idegen kultúra elsajátítása kapcsán Kramsch (2001) arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a nyelvtanuló már érti, hogy a sikeres idegennyelv-használathoz meg kell tanulnia a célkultúrát is, problémát jelenthet számára a saját kultúrájának, saját „hangjának” megőrzése az idegen nyelven. Komoly kommunikációs zavar keletkezhet, ha a nyelvhasználó nem akar, vagy nem tud azonosulni a célnyelvi kultúrával, és ezért szóbeli és írásbeli produkciója nem érthető a célnyelvi környezetben vagy a célnyelvet használók körében. A nyelvet nem lehet jól használni, ha csak a nyelvtani szabályokat tartjuk be és jól választjuk meg a szókincset. A jó nyelvhasználathoz a nyelvi elemeket a szituációnak megfelelően kell használni, vagyis ismerni kell a nyelvhasználathoz kötődő konvenciókat, és a nyelvhasználók közösségének elvárásait, vagyis a nyelv kulturális kötődéseit. Kramsch szerint a nyelv egyszerre kultúra és „hang”, azaz az egyén személyes megnyilvánulása. Ezért a célnyelvet kultúraként kell tanítani, mégpedig úgy, hogy minél több stilisztikai eszközt adjunk a nyelvtanulóknak ahhoz, hogy tudatosan választhassák meg, hogyan fejezik ki magukat. Ehhez a szövegkezeléssel kapcsolatos tudnivalókat kell ismerniük, mint például a koherencia, a kohézió, a műfaji és regiszterbeli sajátosságok, vagy a pragmatikai és szociolingvisztikai ismeretek (6 – 8 fejezetek)