A kommunikációban használt jelek részletezése után térjünk vissza a kommunikációs folyamatra. A lundbergi és gerbneri elgondolás kulcsfogalmai Jakobson (1960/1969: 216) immár klasszikussá vált kommunikációs modelljében (7. ábra) is megjelennek. E modell szerint a kommunikációban részt vevő partnerek a feladó és a címzett, akiket az adó és vevő termiusokkal is szoktak illetni. A közöttük lévő kapcsolat az üzenet, ami az üzenet adójának gondolatát, szándékát közvetíti. Az üzenetet a kód, azaz a nyelv segítségével továbbítjuk, és ezt a kódot kell az üzenet vevőjének – a címzettnek – dekódolnia, megértenie. A kód azonban nemcsak nyelvi, hanem nem nyelvi formát is ölthet: Nemcsak a nyelv segítségével, hanem például gesztusokban megnyilvánuló jeleket, üzeneteket is közvetítünk. Az üzenetet többféle kontaktuson, azaz csatornán keresztül közvetíthetjük, vagyis kommunikálhatunk írásban vagy szóban, személyesen vagy a távolból. Szintén a kommunikációs csatorna fontos jellemzője, hogy formális vagy informális kommunikációs formáról van-e szó. A teljes kommunikációs folyamatot irányító tényező a kontextus. A kontextus az üzenetet körbevevő információk halmaza: az idő, a hely, az előzmények és a körülmények által meghatározott környezet és helyzet, amelyben a kommunikáció végbemegy. A kontextus határozza meg, milyen kapcsolatban van az üzenet adója az üzenet vevőjével, azt, hogy mi az üzenet, milyen csatornán és milyen kóddal zajlik le a kommunikáció. A folyamatban részt vevő minden elem alapvetően befolyásolja az összes többi elemet.