Csernák Gábor, Stépán Gábor

Rezgéstan


A mozgás lefolyása, megállási feltétel

Egy Tn=2π/ωn hosszúságú pozitív sebességű periódus után a sebesség ismét előjelet vált az x+Tn=x0-3f0 cos2π-f0x0-4f0 kitérésnél. A további félperiódusokra vonatkozó megoldásokat szintén a bemutatott módon lehetne kiszámítani, x0 helyett ezt az új kitérést használva az együtthatók meghatározására.

Rezgéstan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 473 9

Ez a kiadvány elsősorban gépészmérnök hallgatóknak kíván segítséget nyújtani a rezgéstan alapvető összefüggéseinek és módszereinek ismertetésével. Az itt közölt tananyagot a BME Gépészmérnöki Karán alapképzésben oktatott Rezgéstan illetve az öt éves egyetemi képzésben oktatott Lengéstan tantárgyak tematikája, és a 2012-ben megjelent ''A műszaki rezgéstan alapjai'' című jegyzetünk alapján állítottuk össze. Jelentős mértékben kiegészítettük és átírtuk a korábban megfogalmazott szövegrészeket, mert abban - terjedelmi korlátok miatt - nem volt lehetőségünk minden részletkérdés tisztázására. Fontos különbség az is, hogy ebben a kötetben az angolszász szakirodalomban leginkább elfogadott jelöléseket alkalmazzuk.

A jegyzet írása során a gépészmérnöki gyakorlat számára legfontosabb témakörökre helyeztük a hangsúlyt. Bízunk abban, hogy mind a hallgatók, mind az esetleg érdeklődő szakemberek haszonnal forgatják a könyvet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rezgestan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave