A problémamegoldó magatartást leginkább az együttműködő attitűd és a konstruktív kommunikáció, illetve kooperációra és innovációra való törekvés jellemzi. A segítő és a kliens kapcsolatában az empátia és az elfogadás segíti a közös gondolkodást és problémakezelést. Amit a szakember a segítségnyújtás folyamatában átél, véghez visz, az egy kétirányú folyamat: egyrészt figyelemmel van a kliense igényeire, élethelyzetére, érzéseire; másrészt elemzi önmagát, tevékenységét, reakcióit. Ez tulajdonképpen a reflektív gondolkodás és gyakorlat. Szivák Judit Reflektív elméletek, reflektív gyakorlatok című munkájában így fogalmaz: „A reflektivitás gondolatköre már Dewey-nál (1951) megjelenik, aki a reflexiót (észrevételt) gondolkodási formának tekinti, mely a konkrét tapasztalat, helyzet kétségéből születik és problémamegoldáshoz vezet. A reflektív gondolkodás során – állítja Dewey – a lehetséges cselekvések alternatívákká szerveződnek, s így a »zavaros« szituáció világos helyzetté változhat” (Szivák, 2014: 14). Csak az a problémahelyzet hozza fel az effektív reflexiót, amely érzelmileg hat a kliensre – véli Schön, aki a koncepciójában az alábbi fázisokra osztja a reflektív gondolkodást: