Kertész András

Plauzibilis érvelés a generatív nyelvészet történetében


Hogyan kezelje (MP21) azt, hogy a generatív nyelvészet egy-egy új fázisában felbukkannak valamely korábbi fázisban elutasított problémamegoldások, fogalmak, módszerek, állítások?

A kérdésben szereplő viszony egyik legszembetűnőbb példája az, ahogy a generatív szemantikusok által felvetett ötletek egy része elősegítette a Kormányzás és Kötés Elméletének kialakulását. Harris (1993a: 253) egyenesen úgy fogalmaz, hogy Chomsky „ellopta” ellenfelei, a generatív szemantikusok eredményeit. Még Newmeyer (1986a: 139) is megjegyzi – noha nem részletezi és nem fejti ki –, hogy azok egy jelentős hányada beépült az interpretativisták munkásságába „gyakorlatilag mindig anélkül, hogy elismerték volna”. Vagy: a minimalizmus egyes kritikusainak állítása szerint az utóbbi valójában visszatért a generatív szemantika eredeti törekvéseihez (l. pl. Seuren 2004; Pullum 1996). Például azzal, hogy a minimalizmus csupán két reprezentációs szintet feltételez, mégpedig a fonetikait és a szemantikait, ez pedig – mint Pullum (1996: 138) hangsúlyozza – pontosan megfelel Postal (1972) javaslatának. Érdekes módon még Newmeyer is, noha meggyőződéses chomskyánus, meglehetős keménységgel fogalmazva jelenti ki, hogy a „21. század Chomskyja a 20. század Postaljának reinkarnációjaként” értelmezhető (Newmeyer 2004: 418; l. még Newmeyer 2003). Boeckx (2006: 178–80) szintén elismeri az egykori generatív szemantikus, Ross (1967) néhány javaslatának a minimalizmusban való újraértelmezését: ilyen a ‘sluicing’, vagy a ‘szigetekből’ való kimozgatás elemzése. A korábban elvetett generatív szemantika eredményeinek felbukkanását a minimalizmusban mi sem illusztrálja jobban annál, mint hogy a minimalizmust védelmező tudománytörténeti áttekintésében – miután megkísérli visszautasítani a bírálatokat – maga Boeckx is kijelenti, hogy „semmi különös, irracionális vagy inkonzisztens nincs abban, hogy régi eszközöket állítunk csatasorba új célok érdekében más elméleti kontextusban” (Boeckx 2006: 179, 14. lábjegyzet).

Plauzibilis érvelés a generatív nyelvészet történetében

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 465 4

A nyelvtudomány historiográfiája az utóbbi mintegy négy évtizedben periférikus, kevesek által művelt, alulértékelt szakterületből a nyelvtudomány egyik dinami¬kusan fejlődő, gazdag szakirodalmat produkáló, elismert részdiszciplínájává vált. A tudománytörténet-írás iránti érdeklődés kialakulása, valamint a generatív nyelvészet nagy visszhangot kiváltó fogadtatásának egymásra hatása következté¬ben a generatív nyelvészet története a tudománytörténet-írás fókuszába került. Azonban mindeddig nem született átfogó elemzés a generatív nyelvészet történe¬tét feldolgozó historiográfiai nézetekről. A jelen kismonográfia e hiány pótlására tesz kísérletet. Célja három feladat végrehajtása: Az első az, hogy a generatív nyelvészet történetére vonatkozó, egymástól oly¬kor radikálisan különböző historiográfiai nézetek pluralizmusának tárgyilagos be¬mutatásával elősegítse a generatív nyelvészet hazai recepcióját. A könyv második célja, hogy feltárja a bemutatott tudománytörténeti állás¬pontok hibáit és felvesse a hibákat elkerülő historiográfiai alapfogalmak, hipoté¬zisek és eszközök kidolgozásának indokoltságát. A harmadik cél a historiográfiai nézetek elemzéséből levont következtetések alapján egy olyan új historiográfia lehetőségének egy esettanulmányban való szemléltetése, amely elkerüli az elemzett nézetek hibáit, és egy új tudománytör¬téneti szemléletet körvonalaz. Szándéka szerint a könyv közérthetőségre törekvő tudományos munka. A szerteágazó szakirodalom bemutatása, szisztematizálása és kritikai elemzése mellett önálló mondandóval kíván hozzájárulni a nyelvtudománytörténet-íráshoz, ezért felkeltheti a tudománytörténet iránt érdeklődő nyelvészek és a nyelvtudo¬mány iránt érdeklődő tudománytörténészek figyelmét is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-plauzibilis-erveles-a-generativ-nyelveszet-torteneteben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave