Pikó Bettina

Kultúra, társadalom és lélektan


„AMERICAN DREAM” – AZ AMERIKANIZÁCIÓ CSAPDÁJÁBAN

Az amerikai álom kifejezés az amerikanizáció részjelenségeként terjedt el a köztudatban, és emiatt a fogyasztói mentalitás öncélúvá válását – amely inkább a westernizáció fogalmához társítható – gyakran kizárólag az amerikanizációhoz, az amerikai életforma globalizációjához, s olykor erőszakos terjedéséhez kapcsoljuk. Az „American dream” kétségtelenül a fogyasztói ethosz megtestesülése az amerikai családokban, amely a folyamatos fogyasztásnövekedés garanciájaként azt fejezi ki, hogy a családok generációról generációra egyre több anyagi javakra tehetnek szert (Kendall, 1998). A jóllét lényege az egyre növekvő vagyon, amit kemény munkával és kellő motivációval lehet elérni, mindig többre és többre lehet vinni, ha valaki szegény, gazdag lehet, ha gazdag, még gazdagabb. Családi ház a kertvárosban (suburb), minden családtagnak saját kocsi, a gyerekeknek jó iskola, munkahely minden amerikai számára elérhető álom, ami valósággá válhat, kizárólag az egyénen múlik a siker. Az amerikai életforma-modell szinte kizárólag a fogyasztási javak felhalmozódását hangsúlyozza, a financiális sikert tartja a boldogulás, a jóllét zálogának. De vajon fenntartható-e ez a folyamatos gazdasági növekedés, és eléri-e végső célját?

Kultúra, társadalom és lélektan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 461 6

Bár az emberi természetről már sokat megtudtunk az elmúlt évszázadok folyamán, még a XXI. század elején is viszonylag keveset tudunk a társadalomnak és a kultúrának az egyén személyiségére és magatartására gyakorolt hatásairól. A modern társadalom számos kihívást állított az egyének és közösségek elé. Vajon megtaláljuk-e a módját annak, hogy kellőképpen alkalmazkodni tudjunk e kihívásokhoz? Milyen nyomokat hagy a fogyasztói társadalom és a globalizáció az egyének pszichikai folyamataiban? Hogyan alakulnak át társas kapcsolataink vagy a valláshoz való viszonyunk a modern társadalomban? Hogyan tükrözik mentális zavaraink adaptációs problémáinkat? Milyen lélektani gyökerei vannak a tekintélyelvűségnek? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolására tesz kísérletet a szerző legújabb, társadalom-lélektani kötetében. A könyv lényegében kalandozás az egyén és a társadalom viszonyrendszerében, segít megérteni a pszichikai folyamatok társadalmi és kulturális összefüggéseit a posztmodern társadalomban, amelyben élünk. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik felelősséget éreznek kultúránk jobbításáért, és akik nem félnek megismerkedni a társadalmi valóság diagnosztikus jelzéseivel. A jelen fokozott adaptációs törekvései elvezethetnek egy magasabb életminőséghez, hogy valóban élvezni tudjuk korunk vívmányait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/piko-kultura-tarsadalom-es-lelektan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave