Pikó Bettina

Kultúra, társadalom és lélektan


ALKALMAZOTT TÁRSADALOM-LÉLEKTAN

A társadalom-lélektan a többrétegű meghatározottság, valamint a határdiszciplínák sajátos befolyása miatt nem egységes. Alkalmazott társadalom-lélektanról akkor beszélhetünk, ha valamilyen sajátos pszichikai folyamat társadalom-lélektani hátterét igyekszünk megragadni. Ebben az értelemben kapcsolódhat például az egészségpszichológiához, amely mint a magatartástudományok része, elsősorban a lelki egészség, illetve az ennek felbomlásához vezető pszichikai jelenségek magyarázataként a társadalom és az egyén kapcsolatát elemzi (Kopp–Pikó, 2001). Ez az alkalmazott társadalom-lélektani háttér jelenik meg akkor, amikor a depresszió vagy a szorongás szociális reprezentációját vizsgáljuk, s megpróbáljuk megtalálni az egyén viselkedésének szociokulturális magyarázatát.

Kultúra, társadalom és lélektan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 461 6

Bár az emberi természetről már sokat megtudtunk az elmúlt évszázadok folyamán, még a XXI. század elején is viszonylag keveset tudunk a társadalomnak és a kultúrának az egyén személyiségére és magatartására gyakorolt hatásairól. A modern társadalom számos kihívást állított az egyének és közösségek elé. Vajon megtaláljuk-e a módját annak, hogy kellőképpen alkalmazkodni tudjunk e kihívásokhoz? Milyen nyomokat hagy a fogyasztói társadalom és a globalizáció az egyének pszichikai folyamataiban? Hogyan alakulnak át társas kapcsolataink vagy a valláshoz való viszonyunk a modern társadalomban? Hogyan tükrözik mentális zavaraink adaptációs problémáinkat? Milyen lélektani gyökerei vannak a tekintélyelvűségnek? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolására tesz kísérletet a szerző legújabb, társadalom-lélektani kötetében. A könyv lényegében kalandozás az egyén és a társadalom viszonyrendszerében, segít megérteni a pszichikai folyamatok társadalmi és kulturális összefüggéseit a posztmodern társadalomban, amelyben élünk. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik felelősséget éreznek kultúránk jobbításáért, és akik nem félnek megismerkedni a társadalmi valóság diagnosztikus jelzéseivel. A jelen fokozott adaptációs törekvései elvezethetnek egy magasabb életminőséghez, hogy valóban élvezni tudjuk korunk vívmányait.

Hivatkozás: https://mersz.hu/piko-kultura-tarsadalom-es-lelektan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave