Hegel századunkban közzétett kéziratos hagyatékából került elő az a mindkét oldalán sűrűn teleírt jegyzetlap, amelyet „a német idealizmus legrégebbi rendszerprogramja” néven emleget a szakirodalom.1 A kézírás kétségkívül Hegelre, a tübingeni tanulmányainak befejezése (1793) után évekig a svájci Bemben házitanítóságot vállaló, közben saját gondolkodói világképét szüntelenül újabb tanulmányokkal alakító ifjú radikálisra vall; az eszme viszont, mely a meglepően érett programból sugárzik, aligha az ő tulajdon szellemi szülötte. 1796-ból (esetleg 1797 elejéről) származhat az írás; szenvedélyesen szárnyaló hangjából, részgondolataiból vissza lehet következtetni a forrásokra, Schillerre (Levelek az ember esztétikai neveléséről, 1794); a francia forradalom kortársaként felnőtt új német filozófus- és költőgeneráció két legnagyobb hatású mentorára, Kantra és Fichtére; a jegyzetíró ötéves tanulmányai alatt megismert tübingeni szoba- és eszmetársaira, Schelling és Hölderlin egykorú – dolgozatokból, költeményekből, levelekből igen jól ismert – gondolataira, egyáltalán a francia események német visszhangjára. A filológia máig sem tisztázta egyértelműen a szerzőség kérdését.2 A különböző vélemények egyben eléggé egyetértenek: az úgynevezett „rendszerprogram” gondolati magva Schellingtől származhat, aki viszont kiváltképpen a költőfilozófus jóbarát, Hölderlin eszmevilágának hatása alatt jutott legfontosabb és legeredetibb tételeihez. Egy igen kézenfekvő megoldás e filológiai érdekű vitában sajnálatos módon ezeddig kevés támogatásra talált. A „rendszerprogramnak” nevezett, de legalább annyira a korszak egyedülállóan összefogott filozófiai dokumentumának is tekinthető jegyzetlap a tübingeni teológiai konviktus három egykori eszmetársának: Hölderlinnek, Schellingnek és Hegelnek éveken át tartó – közvetlen-személyes, majd közvetett-rejtett – „együttfilozofálását” is bizonyíthatja, azt a Symphilosophierent, amelyet majd a korai romantika jénai köre tesz az új típusú filozofálás programjává.3 Ez az a legendás kör, amelyben a jénai egyetemre Goethe egyetértésével meghívott, s így 1798-ban, huszonhárom évesen egyetemi katedrára lépő ifjú professzor Schelling lesz a jénai akadémiai ifjúság rajongott filozófus példaképe. Az 1796–1797-es „programból” mindenesetre alig három-négy év leforgása alatt ő épített fel elsőként egy komplett gondolatrendszert. De nem a semmiből teremtette ezt meg. A jénai „együttfilozofálásokat” a tübingeni együttes útkeresés alapozta meg. Itt keresendők az új esztétika filozófiai gyökerei.