Schnell Zsuzsanna

Az elme nyelve

Társalgás és nyelvfejlődés


EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK A NYELVELSAJÁTÍTÁSBAN

A nyelvfejlődés egyetemesen hároméves korig tulajdonképpen lezajlik, erre az időpontra minden társas közegben, nyelvi ingerekkel találkozó embergyermek folyékony nyelvhasználó lesz. A változatosság inkább e három évet felölelő időszak mintázatait érinti. Az elsajátítás fázisainak (gagyogás, egyszavasok, kétszavasok) időpontja változhat, de azok sorrendje nem (vagyis minden baba előbb gőgicsél, aztán beszél, és így tovább). Minden gyermek a saját ritmusa szerint fejlődik, ebben egyéni különbségek vannak, amelyek akár nagynak is tűnhetnek egy külső szemlélő számára. A legtöbb baba 15 hónapos kora előtt (jellemzően 12 hónapos koruk körül) kimondja az első szót, ám vannak, akik csak háromévesen kezdenek beszélni. Ahogy már korábban kiemeltük, ekkorra már ők is jó ideje feldolgozzák és értik környezetük nyelvi ingereit: már 9–10 hónapos babáknál is megfigyelhető, hogy a mindennapos cselekvések során felismernek egy-egy tárgyat, a mesekönyvből felismerik a már többször megnevezett cicát, nyuszit, vagy teljesítenek egyszerűbb utasításokat. Egyértelműen látszik tehát, hogy azoknál a babáknál is, akik akár hároméves korukig szinte meg sem szólalnak, a nyelvi ingerek feldolgozása már javában zajlik. Sok mindent megértenek, aktívan teremtenek kapcsolatot környezetük szereplőivel, és éber résztvevői a körülöttük zajló eseményeknek.

Az elme nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 487 6

A könyv betekintést nyújt az anyanyelvtanulás folyamatába, a nyelvhez vezető egyéni utak rejtelmeibe, és megmutatja, hogy a gyermek már jóval korábban társalog, mint hogy szavakba öntené mondandóját. Mielőtt kimondja első szavait, már nagy nyelvtudás birtokában van, már rég hatékonyan kommunikál. Ehhez elég csak megfigyelni a baba társas helyzetekben való részvételét. A gyakorló szülők vagy nevelők is, ha megfigyelik a gyermekek nyelvelsajátításának mindennapjait, a használt szófordulatokat, tanúi lehetnek egy végtelenül összetett és mégis gördülékeny rendszer kialakulásának, az olykor nagyon különbözőnek tűnő fázisok harmonikus rendszerbe rendeződésének.

A kötet pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, óvodapedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, minden fejlesztéssel foglalkozó szakembernek, szociális munkásoknak és a tájékozódni kívánó szülőknek, nagyközönségnek is jól használható kézikönyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/schnell-az-elme-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave