Schnell Zsuzsanna

Az elme nyelve

Társalgás és nyelvfejlődés


A humorértés kibontakozása

A humor régóta foglalkoztatja a filozófusok, nyelvészek és pszichológusok többségét, és ahogy már évszázadok során több gondolkodó is rámutatott, a humor eltérő módozataiban van egy közös mozzanat, mely mindenfajta humor alapját képezi: egyfajta összeférhetetlenség. A humor értelmezéséhez szükséges többletet, mentális csavart ez a töltet adja, vagyis a szándékolt jelentés (esetenként a csattanó) megértéséhez szükség van egyfajta szellemi rugalmasságra, egy olyan gondolkodásbeli és értelmezési dinamikára (kognitív stratégiákra), mely lehetővé teszi, hogy a beszélő szemszögéből értelmezzük az elhangzottakat (Bergen–Binsted 2004). Ehhez szintén számos tényezőt kell egyidejűleg figyelembe vennünk a társalgás során, azaz egy egészleges szemléletre és értelmezésre van szükség az értelmezés, vagyis a jelentéskonstrukció folyamatában. E képesség, ahogy erre már utaltunk, a nyelvelsajátítás késői szakaszában érik be, s ezért van az, hogy a gyermekek hétköznapi, társas helyzetek szintjén és nyelvhasználatban mérhető humorértési képességei – ha fejlődéstanilag nézzük – igen későn stabilizálódnak, mivel egy bonyolult perspektívaváltási képességen és a versengő jelentések leszűkítésének képességén alapulnak. Mindez arra a humorértési kompetenciára vonatkozik, mely a felnőttek világát jellemzi elsősorban: túlnyomórészt verbális, szellemi csavarokon és csattanókon alapuló humor.

Az elme nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 487 6

A könyv betekintést nyújt az anyanyelvtanulás folyamatába, a nyelvhez vezető egyéni utak rejtelmeibe, és megmutatja, hogy a gyermek már jóval korábban társalog, mint hogy szavakba öntené mondandóját. Mielőtt kimondja első szavait, már nagy nyelvtudás birtokában van, már rég hatékonyan kommunikál. Ehhez elég csak megfigyelni a baba társas helyzetekben való részvételét. A gyakorló szülők vagy nevelők is, ha megfigyelik a gyermekek nyelvelsajátításának mindennapjait, a használt szófordulatokat, tanúi lehetnek egy végtelenül összetett és mégis gördülékeny rendszer kialakulásának, az olykor nagyon különbözőnek tűnő fázisok harmonikus rendszerbe rendeződésének.

A kötet pedagógusoknak, pszichológusoknak, logopédusoknak, óvodapedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, minden fejlesztéssel foglalkozó szakembernek, szociális munkásoknak és a tájékozódni kívánó szülőknek, nagyközönségnek is jól használható kézikönyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/schnell-az-elme-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave