Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


Hatalom és hierarchia

Ha olyan embereket figyelünk meg, akiknek közös történelme és jövője van, azt észleljük, hogy egymással szembeni viselkedésükben szervezett mintákat követnek. Ha létezik olyan általánosítás, amely emberekre és állatokra egyaránt érvényes, akkor az az, hogy minden tanulásra képes teremtmény kénytelen szerveződni. Szervezettnek lenni annyit jelent, hogy viselkedésünkben rendszerezett és sokrétű mintát követünk és hogy hierarchiában élünk. Élőlények, melyek szerveződnek, együttesen státust vagy hatalmat nyernek, létrát, melyen a rangsorolásban (hierarchiában) minden élőlénynek megvan a maga helye úgy, hogy van fölötte és van valaki alatta is. Bár a csoportoknak a különböző funkciók miatt több mint egy rangsorolása is lesz, a hierarchia létezése elkerülhetetlen, mivel a szervezettség természetében benne foglaltatik, hogy hierarchikus legyen. (…) Ha egy csoport olyan szervezettségre törekszik, mely a tagok egymás közötti egyenlő státusán alapszik, a szervezettség fejlődése folyamán egyes tagok egyenlőbbekké válnak, mint a többiek. (…)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave